Az emlékek hónapja

Áradásnak indult az emlékek csermelye. Kénytelen vagyok medret biztosítani számukra ne rekkedjenek meg a gépem SSD lemezén. Nyitom a zsilipet egy interjú tervel amit a Maszol kért tölem, de végül nem jelent meg.

Frissítve: éveim száma 67+, unokáim száma 3. A többi érvényes

Vagány idősek – kérdések, Maszol

1. Az idősek napja apropóján induló sorozatunkban olyan nyugdíjasokkal beszélgetünk, akik energikusak: ön is ilyennek tűnik. Mi mindennel foglalatoskodik?
2. Alapjában vállalkozó vagyok. A vállalkozásom munkaterülete a sport amiben szintén aktivan veszek részt. Igyekszem minél több időt tölteni a természetben főleg a hegyekben. Részt veszek szociális projektekben és olyanokban is amelyek inkább lelkiséghez kötődnek. Mindenikben természetesen a magam módján, dinamikusan, a temperamentumomnak megfelelően.
3. Hány éves?
4. Éveim száma 62, de nem érzem ezt egy tehernek. Arra rég rájöttem hogy az idő haladásával összhangban válltoztatni kell a munkastílusunkon és főleg az életstílusunkon.
5. Vannak unokái?
6. Egy 4 éves kislány unokám van, akivel nagyon jó a kapcsolatom együtt építünk, tervezünk, kirándulunk, persze mindezen aktivitások az ő szintjén vannak megvalósítva.
7. Mivel foglalkozik/ foglalkozott?
8. Az alapszakmám gépészmérnök. Már az egyetem idején diákrádióban dolgoztam és aktív hegymászó életet éltem. Utánna gépgyárban dolgoztam tervezőmérnökként, ott teljesedett ki a sportmászói karrierem is. Egy sporteseményen történt kemény baleset után- amiben egy nap alatt 6 hegymászó kollega vesztette életét-, átértékeltem a teljesítménysportot és onnantól inkább a gyerekeimmel foglakoztam többet. Sokat jártunk a hegyre velük de a versenyszellem háttérbe került. 90 után a gyárban olyan helyzet alakult ki, hogy nem volt szükség a munkámra, tengett lengett mindenki. Habár jó fizetést kaptam, de szellemileg nem bírtam és otthagytam. Dolgoztam ipari alpinistaként egy ideig külföldön is de a család hiányzott, hazajöttem. Itthon céget alapítottam több hegymászótársammal. Mégis a legnagyobb fantáziát a gyerekeim ovodájának menedzseléséneben láttam. Alapító tagja lettem a kolozsvári Waldorf ovodának majd iskolának. Itt építőmérnökként és asztalosmesterként vezettem a Waldorf Társaság cégét, aki gyakorlatilag építette az infrastrukturát (ovoda, iskola épület, bútorok, játékok…). Izgalmas kaland volt, lévén hogy egyik aktivitás sem szakmám, együtt tanultam azokkal akiket vezettem. Fontos volt, hogy a gyerekeim állandóan körülöttem voltak vagy inkább én voltam közöttük folyamatosan. A tanári gárdával konfliktusba kerülve kiléptem és abban a cégben folytattam aktivításom amit a hegymászókollegákkal együtt alapítottunk és ez már addigra szépen felfejlődött. Ez a versenyszférában a farfastörvényű vadkapitalizmusban zajló dzungelharc volt. Emellett alapítottam még egy céget ami kereskedelemmel foglalkozott. Olyan szintre jutottam hogy legalább 2 ember munkáját végeztem folyamatosan, hétfőtől vasárnapig napi 24 órában. Természetesen ezt büntetlenül sokáig űzni nem lehet, eljött a pillanat mikor reggel az ágyból nem tudtam felkelni. Hátgerinc sérv – a modern vállalkozók betegsége- volt a diagnózis. Teljes nyugalom – a javasolt kezelés. A nagyobbik fiam akkor már aktív sportoló volt, megszületett a kissebbik is, a harmadik gyerek, akit szintén a sport felé igazgattam. Így tértem én is vissza a sportba. Közben a gazdasági helyzet változott, vállalkozásaim hanyatlani kezdtek. Szerencsére ezzel a beléjük fektetett munkigény is csökkent. A felszabadult időt a sportba fektettem. A tájfutás, hegyifutás világába kezdtem ismertté vállni, a gazdasági tevékenységem is ide koncentrálódott, vállalkozásom erre fókuszoltam át. Beállt az egyensúly, de vonzott újra a teljesítmény a sportban. Az első hegyi maratonra felkészületlenűl ugrottam be, de teljesítettem és megtetszett. Nekifogtam edzeni és eljutottam a világ legrangosabb ultramaratonjára az UTMB-re, amit sikeresen teljesítettem. Ezután a újra a plafonba vertem a fejem. Egy síbaleset átrendezte az életem, de megmaradtam a sportban. A lelkiélet egyre fontosabb lett számomra. Ezt a Mária-út projektben tudtam hasznosan és számomra elfogadhatóan csinálni. www.viamariaecj.ro.  Így szerveztem Szakrális maratont vezettem zarándoklatot, építettem az útvonalat, könyvet írtam. Akkor kezdtem el a mai napig élő www.bogyazoli.eu blogomat szerkeszteni. Néhány éve a Rupicapra hegyisport egyesületnek vagyok az elnöke, érdekes projekteket valósítunk meg www.rupicapra.eu . Nagyon jó közösséget sikerült kialakítani ami visz magával, nem hagy lemaradni. Külömben 100 éves koromig vannak megvalósításra váró projektjeim. Azután majd meglátjuk..
9. Mi motiválja önt ebben a rengeteg tevékenységben?
10. Soha nem szerettem önmagamért csinálni valamit. Ha megláttam amit tenni kell (mindenki meglátja, ha odafigyel) akkor igyekeztem meg is tenni. Így mindig adódótt tennivaló. A legnagyobb gondom mindig a választással volt. Szivem szerint sokkal többet szerettem volna tenni, de mérlegelni kell az erőszükségletet, fókuszolni kell egyre, hogy az sikeres lehessen.
11. Sok idősödő személy inkább visszavonul, többen az egészségükre hivatkozva sem képesek száz fokon égni. Hogyan tartotta meg ön az egészségét? Miből merít energiát?
12. Nem szeretem a magányt, sportolni az egészségemért sportolok. Legnagyobb hiba, ha elhagyjuk magunkat, kikerülünk az élet sodrásából. Mindig lehet csatlakozni valamilyen aktivitáshoz, társasághoz. Jól kell választani, majd ők visznek előre. Nálam kissé másképp működik a dolog, mert én állok a társaság élen és megyek előre. Örülök hogy követnek, ha lankadok akkor megfognak és visznek. Ez az élet sodrása, nem szabad az állóvízbe poshadni, de az örvényt is kerülni kell.
13. Fiatal korában is ennyire aktív volt? Volt elképzelése arról, hogy milyen lesz, amikor megöregszik, milyennek szeretne tűnni az unokák, a barátok, más családtagok szemében? Úgy érzi, e felé halad?
14. Gyerekkoromban a szüleim aggódtak az egészségemért és nem engedtek sportolni. Mai szemmel nézve, ez nagy hiba volt. Valami szívproblémával születtem, állandóan kezeltek, tornából fel voltam mentve. Persze a felmentési papírt soha nem mutattam meg a tornatanárnak, úgy együtt sportolhattam a többiekkel. Nekem a model az életvitelemet tekintve, az anyai nagyapám volt. Ő nyolcvan éves korában is fiatalosan mozgott, dolgozott, olvasott. Egész életében autodidakta volt, mindig tudta mit kell tenni és tette is. Úgy érzem hasonlítok rá és az unokámmal való kapcsolatom is olyan jó mint vele volt. A családom és barátaim hiperaktívnak tekintenek, de ez engem legkevésbé sem zavar. Én úgy gondolom hogy élhető életmodel vagyok, a velem egykoruak követhetnek bátran. A fiatalok sokan mondják, hogy sok év múlva olyanok szeretnének lenni mint én vagyok. Egy idő óta tudatosan is nyilvánossá teszem az életmódomat. Szeretek megjelenni és projektjeimről beszélni. Ez ösztönöz arra, hogy meg is tegyem amit elmondok.
15. Mit jelent ön számára méltósággal megöregedni?
16. Mit jelent az, hogy megöregedni? Vannak pillanatok mikor mindenem fáj és semmihez sincs kedvem, akkor valóban öregnek érzem magam. De mindig történik valami, menni kell valahova, csatlakozni kell valamihez. Akkor hirtelen mindez elmúlik, visz a lelkesedés, teszem amit tenni kell. Akkor már fiatalnak, életerősnek érzem magam, a többi nem számít. Azt mondják a kor csak egy szám. Minden évben megszervezem azt a futást, ahol a koromnak megfelelő kilométert futok. Az a szám valóban egyre nő. Külömben nincs bajom vele, nem foglakozok ez eltelt éveimmel. A méltóság az fontos, mindig igyekeztem olyan dolgokat tenni, amire mindenki tisztelettel tekint. Egy idő óta Zoli helyett Zoli bácsinak szólítanak, ez valóban jelzi, hogy telik az idő
17. Egy ilyen aktív személy képes arra, hogy a kevésbé aktívakat is magával húzza? Hogyan tekint önre a közössége?
18. A példa mindig magával visz. Olyanhoz tudunk csatlakozni, akit tisztelünk, becsülünk. Én úgy érzem a környezetemben olyan vagyok, aki rászolgált erre a tiszteletre. Másokat magammal ragadni csak akkor akarok, ha nekik is megvan az akaratuk hozzá, csak valahol valami elakadt. Történt már, hogy hosszú-futáson 80 kilométeren túl találkoztam valakivel akiben elfogyott az erő – akarat. Ezt sportnyelven úgy hívjuk hogy meghalt.( nem klinikai, csak erőnléti szempontból). Akkor megálltam beszélgetni vele és rábírtam hogy mozduljon meg, sétáljon velem. Olyanokat mondtam ami tudtam hogy felébreszti ebból az apátiájából. Ez mindig sikerül, csak türelem kell hozzá. Egy idő után maga sem veszi észre, hogy szalad, habár félórája már lépni sem bírt. Ez embernek cél kell, ami felé haladjon. A többi mind kialakul. A céljait viszont mindenkinek maga kell kitalálni, kitűzni, megtervezni a hozzá vezető útat. Sajnos nagyon sok a céljavesztett, vagy céltalanul csellengő ember a mai vilgban. És ez sajnos nem korfüggő.
19. Hát a családja? Fontos önnek, hogy tevékeny nagyszülőként ismerjék meg az unokái?
20. A családom tudja, hogy mindent megteszek amit kérnek. A fiúk vállakozásaiban segítek, minden helyzetben, minden időben vállalom, elvégzem amit kell. Az unokám is tudja, hogy minden kérését teljesítem, persze a józan ész határain belül. Viszont azt is elfogadja mindenki, hogy a magam módján teljesítek mindent. A konkrét feltételeket én alakítom, így nem jelent számomra sem vállalhatalan terhet. Ezt mindnyájan tudjuk és elfogadjuk.
21. Milyen elvek mentén él? Vannak olyan értékek, amik végigkísérték minden döntését? Gondolok itt a házasságról, az emberi kapcsolatokról, a gyermeknevelésről, az életben való boldogulásról alkotott képére. Mik voltak a kapaszkodói?
22. Ha elvekről kell beszélni talán legfőbb az „Élni és élni hagyni”. Tisztelni mindenkinek az életét, a tevékenységét. Elfogadni olyannak amilyen, a maga szintjén viszonyulni hozzá. Tudom, hogy mindenkitől lehet tanulni. Minden helyzetből amibe bekerülök tanulnom kell, le kell vonnom a következtetéseket, ki kell elemeznem, hogy miért kerültem oda. Minden történést le kell zárni, hogy lehetőleg ne jöjjön többé elő, mint kisértet, vagy félelem, vagy akármi. Ha elő kell venni, akkor tegyem azt tudatosan, dolgozzak rajta, majd tegyem vissza oda ahol a helye van. A tudatalatti végtelen memóriába. A legfontosabb elv a jelenben élni. Megtanultam gyorsan és hatékonyan dönteni, minden kérdésben. A következményekre mindig úgy tekintettem, hogy akkor, ott, az volt a legjobb döntés amit meghozhattam. Ez nyugalmat ad és az élet megy tovább. Hogy mikor – merre kell menni, azon nem érdemes sokat töprengeni, az út mindig mutaja magát. Nagyon kell figyelni, hogy a jeleket helyesen értelmezzük. Mindig bátran kell követni a helyes utat. Nem szerettem soha úgymond „az észt osztogatni”. Soha senkinek nem mondtam, hogy tedd ezt vagy tedd azt. (persze kivéve a szigoruan vezetett aktivitásokat, mint a munka vagy a veszélyes hegyi túra, ahol a parancs szavak nélkül nem lehet haladni). Aki tanácsomat kérte, annak elmondtam, hogy én az ő helyében ezt és ezt tenném. Hogy ő mit fog tenni, az legyen az ő döntése. Zárómondatnak pedig „az életet addig érdemes élni, amíg én döntök felőle”. Hogy utánna mi lesz az majd kiderül akkor, addig hagyjuk békén.