Szombat reggeli futás a Kolozsvár közeli Bükkben. Egy jövendőbeli futóverseny pályájának személyes bejárása, ellenőrzése -mielőtt nyilvánosság előtt közzétenném a pályát. Úgymond rutinfeladat, a mindennapi mozgással egybekötve. Erdei találkozás futócsapattal, klubtársakkal. Különben magányos aktivitás. Lassú tempó, odafigyelés a terepre, az ösvény minőségére, a tájékozódásra. Enyhén ködös, felhős idő, a figyelmemet leköti a feladat.
A hangulatomat a hét eleji temetés nyomasztja még, de elkalandozni nem akarok, jelenben akarok maradni a futás által. Ebbe a jelenbe tolakszik be a sok feladat , ami rám vár a Mária Út mindennapjaival és jövőjével kapcsolatban. Csapatfejlesztés – ez volt az év kiemelt feladata. Sok találkozás beszélgetés zajlott sok tanácsot kaptam. Nekem viszont nem tanácsokra hanem társakra van szükségem, akik tegyék amit tenni kell, amihez én egyedül kevés vagyok már. Ebből viszont semmi nem valósult meg.
Egy völgybe ereszkedem be, szembe jön velem egy kis csapat. Vegyes társaság, hétvégi kirándulóknak tűnnek. Felismernek és rám köszönnek. Akkor veszem észre kikkel is találkoztam. Valamikor a tavasszal volt egy találkozó a Szent Mihály plébánián. Sok mindenről beszéltem ott arról hogy szükségem van új csapattársakra. Az áll most előttem akitől akkor kérdéseket kaptam, amelyekre ott nehezen tudtam felelni. Megegyeztünk akkor, ott, hogy egy közös zarándoklat alkalmával megbeszéljük. Nem jött össze a beszélgetés sem, a zarándoklat sem. Most hirtelen jelenbe jött az akkori beszélgetés és akár folytathattuk volna. Persze most sem volt alkalmas, de sokkal közelebb állt a megvalósításhoz. Megígértük újra egymásnak hogy összehozzuk. Abban a pillanatban ahogy elbúcsúztunk, belém villant a felismerés. Ezt a találkozást megrendezte valaki, aki követi az ügyet és az én ügyködésemet. Biztatást éreztem a folytatásra, világossá váltak a közeli tennivalók. Csak egy villanás volt, megszólalt bennem a hang. Kösz Sanyi- volt rá hirtelen a válaszom. Erős jó érzést keltett a lelkemben. Na ugye nem olyan nehéz? Hallottam a huncut nevetést. A további futásom alatt egész előadást fogalmaztam meg magamban, azok számára akikkel az erdőben találkoztam. A Zarándoklatról az Istentiszteletről amit a természet hatalmas templomában hangzik. Nem mondhattam el fizikailag, de eljön hamarosan az ideje. lelkemben úgy éltem át mintha elmondtam volna. Valahol azt is hiszem hogy vannak akik meghallották.
Kapcsolatunk a szellemvilággal. Beszélünk róla de nem vesszük igazán komolyan. Most ez erősen komoly és valóságos volt. Abban a pillanatba mikor meghallottam a Sanyi halálhírét az fogalmazódott meg bennem, hogy -elmentél hogy a másik dimenzióból segíts nekünk-. Sokat emlegette a másik dimenziót. Akkor ott az erdőben teljesen valóságos volt a jelenléte, ahogy átszólt a másik dimenzióból. Kiszabadult a teste szorításából, szabadon teheti azt amit fontosnak tart. Sokat olvastam azokról a harcosokból akik a harcmezőn átléptek saját akaratukból a másik dimenzióba, hogy segítsék ezáltal a társaikat. Sanyi valódi harcos, nem csak volt hanem mai is az.
Egy hónapja kezdtem írni ezt a bejegyzést. Megakadtam vele. Most végre befejezem és közzétehetem. Kolozsvári csapatunk új taggal bővült. Árpi nevét Sanyi küldte át még az ősszel valamikor. Beszéltünk is hogy majd elkezdünk együtt gondolkodni. Most megtörtént a kezdés, nagyon ígéretesnek mutatkozik a kapcsolat. Ezt is neked köszönhetem Sanyi. Beindult az élet a Mária Út minden szakaszán összefogás együttműködés közös munka folyik mint eddig soha. Megvan a harmónia. Tudjuk ki sugallja.
Köszönjük Sanyi !!!
Hajrá Mária Út !!!