2023 a szabadság és az új lehetőségek évének mutatkozott elejétől fogva. Milyen lesz majd ez a valóságban? A nagy kérdőjel ott lebegett minden fölött. Az év elején meghirdettem a 10 napos Pünkösdi zarándoklatot abban a körben aki szerintem érzékeny erre, érti miről szól és értékeli azt ami az én vezetésem adhat, ennek a különben nehéznek ítélt hosszú túrának.
A Mária Út építő feladataim tavasszal váltak sűrűvé. A Magyarországról Húsvét után induló zarándok csapatokat Kolozsvár körzetébe kísértem, asszisztáltam. Akkor kellett az utamat is előkészíteni. Jó volt találkozni az úton levőkkel, beszélgetni, lelki csírákat váltani. Adni az enyémből és fogadni az övéket. Azzal váltunk el, hogy találkozunk a Somlyó hegyen. Láttam rajtuk, hogy nem nagyon értik hogyan jutok én oda csapattal, úgy hogy jóval később indulok. A zarándoklatra 10 embert fogadtam. A meghívót elküldtem jóval többnek. Jöttek is a jelentkezések, de tudtam hogy nem azok lesznek velem akik elsőnek jelentkeznek. Vajon kik? ez volt a nagy kérdés. A válasz számomra világos és megnyugtató volt: azok akik ott kell majd legyenek.
A Mária Út építő lelkesedésem az év elején fogyóban volt, éreztem hogy nem találom azt a motivációt ami ezelőtt 10 évvel elindított. Lazultak a kapcsolatok a nagy csapattal. Kolozs megye szintjén úgy érzem egyedül maradtam, nem teszem megfelelően a feladataim, nem megy a csapatépítés. Éreztem többet kell adnom a Mária Út mozgalomnak, építenem kell azt a lelkeket összekötő utat, ami majd a tájban materializálódik. Bevállaltam a rádiós, tévés beharangozóját a Kolozsvárról induló zarándoklatnak. Nyugtattam magam hogy megtettem ami tőlem tellett( soha nem lehet megtenni mindent ami kell- ezért tegyem meg mindig azt amit lehet). Becsomagoltam a hátizsákom, megmértem hogy 10 kiló legyen, és vártam az indulás napját.
Május 18 csütörtök az Úr mennybemenetelének napja. Reggel 8-ra hirdettem meg az indulást a Mátyás király szobra elől. Feleségemmel ketten ballagunk a helyszínre. Fél nyolc tájékában már oda is érünk. Benézünk a templomba, körüljárjuk a teret. 2018 ban indultam először innen, majd 2019-ben teljesen más csapattal, más helyzetben. 2021-ben itt fogadtam a Szamosújvárról érkező szalagokat amelyeket Marosvásárhelyig vittem tovább. 2022- ben Molnár Levente operaénekessel és Bakos Ferenc filmessel itt készítettük a zarándok filmhez az interjúkat, Murányi Sándorral itt beszélgettünk a Mária Út jövőjéről, a megírandó könyvről. A 2013 as első utam amit Erőss Zsolt emlékére tettem barátaimmal, klubtársaimmal a város határából indult. A 2016- os Csíksomlyó- Budapest zarándoklatom itt a téren haladt át, ahol népes csapat várt rám. Hatalmas ereje van ennek a helynek. Mátyás király a lováról néz ránk, Márton Áron püspök a templom bejárata mellet, Szent Mihály arkangyal a templom szentély mögötti ablak képről veti ránk szigorú tekintetét.
A ló farkánál( a Mátyás király lovának a farka diákkoromban nevezetes találkahely volt) két kedves személy vár ránk. Zsuzsi Csíkszeredából érkezett, a 2018 az zarándoklaton ismertem meg, végigjárta a spanyol és portugál Camino-t, számára ez az út a haza vezető Székely Camino. Panni Budapestről érkezett. Marosvásárhelyről, szülővárosából indulva bejárta a világot, túrázott, zarándokolt. Őt a 2004 és Kárpát Koszorú expedíció óta ismerem. Ő is hazafele zarándokol. Megjelenik Kuszi bácsi, aki lelkes zarándoktársunk volt 2018 ban. Most sajnos csak lelkileg lehet velünk. Egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy vállalja a hosszú út fizikai fáradalmait. Jó utat kíván nekünk, látjuk rajta, hogy vágyódik, a zarándok élmények után. Marci lenne a csapatunk harmadik tagja, aki nagyon lelkesen várta az indulást, habár mondta hogy zűrzavaros az élete. A csapat összeállt, együtt bemegyünk a szentmisére. A mise végén áldást kérünk László Attila főesperes úrtól. Sajnálattal állapítjuk meg hogy Marci társunkat az Úr máshova vezérelte ebben az órában, így nélküle fogunk útra kelni. Az eső szemerkélni kezd, ez is áldást jelent.
Négyen indulunk útnak, kimért, határozott léptekkel. Katácskámtól, kedves feleségemtől hamarosan búcsút veszünk. Majd Csíkban találkozunk vele újra, ahova Ő vonattal fog eljutni. A 280 km gyaloglást nem tudja bevállalni, de mindenképp együtt lesz velünk. Zsibong a város körülöttünk, kiérve a központból a Felek hegynek irányítjuk lépteinket. Mellékutcákon haladunk, a város valamikor legelegánsabb villa negyedében. Egyre csendesebbek az utcák, ritkábbak és alacsonyabbak a házak. Lassan kiérünk a hajdani gyümölcsösbe. Valamikori Palocsay Kert néven messze híres volt, ellátta egész Kolozsvárt és környékét. Mára félvad erdő-legelő, de az itt termő gyümölcsök ma is ízletesebbek a boltban találhatóknál( persze azok számára akik nem lusták idáig kigyalogolni és leszedni őket). Kifelé megyünk már a gyümölcsösből a körgyűrű felé(amiből az elmúlt 25 év alatt csak egy kis szakasz készült el). A gyümölcsösből egy megtermett fekete kutya szalad felénk. A lányok visongani kezdenek- kutyaiszonyuk van. Erről már beszélgettünk ma és előtte is. Nagy kihívás számukra a kutyákkal való találkozás, de dolgozniuk kell ezen a félelmen. Íme itt az első alkalom a gyakorlásra, mert az utunkon sok kutyával fogunk majd találkozni. A kutya nem foglalkozik a lányokkal, hozzám jön, megnyalja a kezem, hozzám dörgölőzik mintha én lennék a gazdája. Ismerős jelenet, sokszor megtörtént már, hogy egyéni vagy csoportos futásaim alkalmával csatlakozott hozzám egy kutya. Különösebben nem foglalkozom vele, hadd jöjjön. Sparky kutyámra emlékeztet aki a napi futásaimon mindig elkísér, ha otthonról futva indulok. Ha autóval megyek el, az nem érdekli. Ezeket el is mesélem a lányoknak, előrevetítve, hogy egy ideig a fekete kutya velünk marad majd. Közben beérünk Györgyfalvára, Kolozsvár környékének egyetlen magyar többségű falvába amely egyedülálló népviselet és zene szempontjából. Sem Kalotaszeg sem a Mezőség sem a kolozsvári Hostát nem hatott rá, habár itt fekszik közöttük.
Itt tartjuk első pihenőnket, elköltve reggeli szendvicsünket, pogácsánkat amiket a gondoskodó kezek pakolgattak nekünk. Jólesik enni és a hozzácsatolt jókívánságokat, szeretetet is élvezni. Nem akarjuk egyrészt sokat cipelni, másrészt hozzátartozik a zarándoklat hangulatához, hogy majd az úton mindent megkapunk amire szükségünk lesz. Ételt, italt, jó szót, meg egyebet amire nem gondolunk. Meg olyat amire erősen gondolunk, de nem látjuk hogyan fog ránk találni. Az első ilyen csodának minősülő történés az volt amikor a templomból kifelé menet egy nénike lépett hozzánk, azzal hogy a rádióban hallotta hogy most indulunk és kijött üdvözölni a zarándokokat. A Kolozsvári Rádió valóban végigkísért utunkon, általa sok hallgató is. Kutya a közelünkben telepedett le, megpróbál valami ételt kérni. Kenyeret adok az nem kell neki. Egyebet nem vagyok hajlandó adni. Félrevonul és figyel.
Györgyfalván végigvonulva régi ismerősöm köszön rám. Röviden próbálom elmondani hova is megyünk, de Marci nagyon belelkesül. Minden helységet meg kell neveznem ahol majd áthaladunk és ahhoz egész kis helytörténetet fűz. A lányok nagyon élvezik az előadást, Marci is a közönséget. Végül is a szakmáját teszi( színész volt, most nyugdíjas). Kifele haladva Györgyfalvából, megmutatom mai napunk érkezési helyét. Kolozs ortodox temploma a dombtetőn áll, az végig látni fogjuk mai utunk során. A falu a domb mögött van azt csak a dombtetőről pillantjuk majd meg. Jó aszfaltos úton haladunk ami már kezdi a talpainkat zavarni. Panni szóvá is teszi, menne le a fűbe mert az szép zöld és puha. Megnyugtatom, hogy hamarosan elhagyjuk az aszfaltot és lesz bőven füves-sáros földút. Kutya egészen otthonosan érzi magát a csapatban. Beáll a nyomomba, az orra a térdemet súrolja, így megyünk kilométereken át. Mintha Sparky jönne mögöttem. Mesélek a Kolozsvár Körről, arról a túraútvonalról amelyen körbe lehet a várost járni minden szögből megnézni kívülről, magasról. Most pont azon haladunk és távolodunk a betonrengetegtől.
Kolozsbós falu jelenik meg előttünk, amit csak a peremén fogunk érinteni. A falu határában megjelenik az első juhnyáj, a hozzá tartozó kutyákkal együtt. A velünk ballagó fekete ebbel már valamennyire megbarátkoztak a lányok, már csak halkan sikongatnak ha belép az intim szférájukba. Főleg Zsuzsi pánikol a kutya közeledésétől, de nincs különösebb gond. A pásztorkutyák felfigyeltek ránk és elindultak. Valószínűleg a mi kutyánkkal fognak foglalkozni, kevésbé velünk. Van néhány perc amíg ideérnek ezalatt elmondom a teendőket az elkövetkező 15 percre vonatkozóan. Menjetek előre folyamatosan és határozottan. Ne fussatok, mert az ingerli a kutyákat. Ne forduljatok vissza, én majd utolérlek miután a találkozó befejeződött. Ebben maradunk, a lányok kézen fogva egymást bátorítva mennek az úton. Én lemaradok várom a kutyakövetséget. A fekete kutya elindul az elfogadásukra, elkezdődik az ugatás, kergetőzés. Néhányszor beleszólok én is a veszekedésbe, de alapjában véve nincs velük dolgom, intézik ők maguk között. Elindulok a lányok után, vissza-vissza fordulva, hogy lássam mi történik. A pásztort nem nagyon érdekli a kutyák veszekedése, látja hogy az embereket nem bántják, marad a helyén. Közben a pásztorkutyák megunják a feketével való kergetőzést, aki láthatóan jobb erőben van náluk, közelednek hozzám. Erre már meg kell álljak, hogy rendre utasítsam őket. Szót is fogadnak, persze tudom, hogy a kutyánál csak jelen idő van ezért a parancsszavakat kb. 15-25 másodpercenként meg kell ismételni. Közben a fekete kutya is mellém áll, jelezve, hogy segít a többieket elkergetni. Lassan hátrálunk, közben a lányok biztonságos távolságban megálltak és figyelik az akciót. Szerencsére távolodunk a nyájtól, amit a pásztorkutyák is érzékelnek. Ideje visszatérniük a nyájhoz, de előtte még végrehajtanak néhány megfélemlítő nekifutást.Nem sikerül megkerülni minket, felhagynak a kísérletezéssel, lassan visszavonulnak a nyájhoz. Az első komolyabb kutya-akció lezajlott, mindenki sértetlen. Mehetünk tovább, a lányok hálálkodnak, hősiességről és önfeláldozásról beszélnek. Elmagyarázom, hogy nem kell dramatizálni, ez egy megszokott mindennapi dolog. Értek eléggé kutyanyelven, hogy a szándékaikat átlássam és elég határozott vagyok ahhoz, hogy az én szándékaimat úgy jelezzem nekik, hogy azt komolyan vegyék.
Az izgalmak kipihenésére, megállunk egy kis falatozásra és földrajzórára. Kiértünk a Szamos és Aranyos folyók medencéjét elválasztó gerincre. Délre Torda északnyugatra Kolozsvár sejlik a távolban. Keletre a vasút kacskaringózik Aranyosgyéres felé, a töltés mellet hatalmas fák sorakoznak a különben prérihez hasonló tájon. Ezelőtt 150 évvel nehéz munkával építették ezt a pályaszakaszt de tisztességesen megcsinálták, nem volt azóta se suvadás, ami gátolta volna a vasúti forgalmat. Sajnos a vasút mára kiment a divatból pedig a legolcsóbb, legtisztább, legkörnyezetbarátabb szállítási eszköz. Hátha valamikor az aktuális adminisztrációnak eszébe jutnak ezek az értékek és a vasút visszanyeri helyét a gazdasági életben. Egy alagút tetején keresztezzük a vasúti pályát majd felkapaszkodunk arra a dombra amilyen a reggeltől folyamatosan látott kolozsi ortodox templom is fekszik. Korán érünk Kolozsra ezért egy hosszabb pihenőt tartunk a falu szélén a domboldalon. Kutya békésen mellénk heveredik esze ágában sincs a hazaúttal foglalkozni. Enni nem adunk neki, mert nem akarjuk ezzel maradásra bírni, menjen csak haza(vajon van neki hova?)
Ideje megérkezni az első szálláshelyre. Felülről betájoljuk a megfelelő templomtornyot és a kacskaringós utcákon elindulunk feléje. Előttünk már jártak itt zarándokok, a helyiek minket is barátságosan üdvözölnek. A katolikus plébánián szeretettel várnak gyümölccsel és hideg ásványvízzel. Barátságos beszélgetés kezdődik, zarándoklatról meg minden egyébről. Lepihenünk a szálláson. Elkezdjük a nyújtás programot. Panni többek között (matek és idegen nyelv mellett) jógaoktató. Megszállott síző lévén, térde megsérült sízés közben, majd komoly kezelésen esett át, de megúszta műtét nélkül. Folyamatos végzi a gyógyító gyakorlatokat, és minket is erre ösztönöz. Nekem is fontos a nyújtás, amit sokszor ellógok, főleg hosszú futásaim után. Igyekszem tartani a programot de sajnos az én hajlékonyságom nem tudja a gyakorlatokat követni. Csinálom a sajátjaimat amik mennek, de velük tartok. Fontos hogy reggelre sima, pihent izmokkal induljunk útnak.
A vacsorára a plébános úr autóval visz, habár a közelben van. Szerény kis étkezésre számítunk, ehelyett kisebb esküvőre elegendő étel ital fogad. Jó hangulatú beszélgetés indul családról unokákról, közeli és messzi utakról. Meglepően tájékozottak azt is tudja a házigazda hogy holnaptól Kriszta csatlakozik hozzánk. Vacsora után muszáj egy kis sétát tenni a faluban, lefekvés előtt. A sóstó csábít de a hőmérséklet nem fürdésre való. Sokáig beszélgetünk, kitérünk a kutya sorsára is. Nem engedjük be az udvarra szerintem reggel már nem lesz itt. Így ér véget az első nap. Békében és nyugalomban. Izgalommal várjuk a folytatást. Minden nap rögzítjük az aktivitásunkat a Strava applikáción ami a futók, kirándulók, bringások facebookja. Itt a miénk is https://www.strava.com/activities/9094189775