Zarándoklat 2023

A 2022-es év a nagy változások éve volt számomra. A most elkezdődött 2023- asnak a megnyugvás elrendeződés stabilizáció évének kell lennie. Életünk dinamikája attól lesz kiegyensúlyozott, hogy a nagy változások hegycsúcsmeneteit lapos dombfutások követik. A komfortzóna elhagyása izgalmas kaland, de sokáig élni rajta kívül olyan stresszet jelent, ami hosszútávon nem vállalható. Visszatérni a régi komfortba nem lehet és nem is érdemes. Új komfortzónát kell építeni úgy, hogy tágasabb legyen az eddiginél, hogy az is beleférjen amiben vagyunk de most még rajta kívül esik. A mostani, ami még izgalmas, de már gondot okozna ha mindennap benne kellene élni.

Rendezni úgy lehet leghatékonyabban, ha ráhangolódunk az egyetemes Rendre, amelynek Nagy Rendezője látatlanul bár, de irányítja mindennapi életünket. Persze ha hagyjuk hogy ezt tegye. Akkor teheti ha el tudunk csendesedni, ki tudjuk zárni a mindennapi élet zavaró zajait, konfliktusait, felesleges csatáit. Ezt leghatékonyabban úgy lehet megtenni, ha egy időre kilépünk abból a környezetből, tudatosan eltávolodunk a mostani élethelyzettől. Kívülről szemlélve ezáltal ránézhetünk magunkra, életünkre, szokásainkra, kapcsolatainkra. Ezzel együtt megengedjük, hogy a Nagy Rend beáramoljon életünkbe és harmonizálja a mi kis rendünket, a Nagy Rendhez.

Megtenni mindezt szükséges. Igazán csak elhatározás és akarat kell hozzá. Egyénként csak azt kell eldönteni, hogy most, saját akaratomból, vagy majd máskor a körülmények hatására. Az én javaslatom elsősorban magam számára ez a 10 napos zarándoklat. Elindulni a zajból Kolozsvár nyüzsgéséből és haladni a csend felé. 10 nap múltán megérkezni a rend világába, ahol szintén nyüzsgés van, de teljesen más mint az amiből elindultunk. Ez a megérkezés helye legyen Csíksomlyón a Pünkösdi búcsú idején a Somlyó hegy nyerge.

Ezt az utazást én olyan csoporttal szeretném megtenni -megélni akiknek hasonló gondolatai vannak. Életükbe hasonló helyzetbe jutottak, olyanba mint amit ez előző sorokban leírtam. Max. 10 személy az útitárs, akiket szeretnék magammal vinni. Velük a jelentkezésük után az útrakelés előtt igyekszem majd sokat kommunikálni. Szükséges, hogy indulás előtt valamilyen kapcsolatot tudjunk építeni. Én tudniuk akarom kikkel indulok útnak, nekik tudni kell, hogy mire számítsanak ezen 10 nap alatt. Röviden egy sportos, de nem megerőltető tempóban fogunk haladni. Minimális felszerelést viszünk magunkkal. A esti szálláshelyeket előre lebeszélem, ahol vacsorát és reggelit fogunk kapni. A többit rábízzuk a Nagy Rendezőre.

A terv fizikai része: indulás csütörtökön  Mennybemenetel napján Mátyás király szobra elől. Első este már Kolozson alszunk, péntek este Nagysármáson, szombat este Mezőmadarason, vasárnap este Jobbágyfalván, hétfő este Mikházán a Bekecs alatt, kedden Sóváradon a Remeteségben, szerdán Farkaslakán, majd csütörtök estén a Madarasi Hargitán. Péntek estére megérkezzünk Csíksomlyóra. Mindezen utazás a Mária-út főága mentén vagy valamelyik kitérőjén vezet végig. Érintünk különleges szellemi töltettel bíró helyeket. Találkozunk azokkal az emberekkel , állatokkal jelenségekkel vagy emlékművekkel amelyeket a Nagy Rendező elénk hoz majd. Sokat fogunk beszélni egymással, a Nagy Rendezővel, egyénileg és mindnyájan csoportként. Vasárnap estére megérkezve Kolozsvárra remélhetőleg más szemmel fogunk nézni arra a helyre amit 10 napja elhagytunk.

Fizikai, Lelki és Szellemi utazásra hívlak tehát. Azok akik úgy érzik hogy itt kell lenniük, és van bátorságuk bevállalni azt ami történni fog szeretettel várok egy beszélgetésre.

 

Felhívás egy utazásra

3 thoughts on “Felhívás egy utazásra

  • január 31, 2023 at 10:34 de.
    Permalink

    Szeretnek nagyon resztvenni, orulok, hogy meghivtal sot megtisztelve erzem magam. Hagyj idot mondjuk egy hetet, hogy atgondolhasam az egeszet. Koszonom szepen.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..