Eddigi történeteim a múltról szóltak, a jelenben elmesélve. Most egy olyan történetet kezdek, ami nem létezik a múltban. Pillanatnyilag csak az én lelkivilágomban. Remélem sokak máséban is nyomot hagy majd. Ezt is a jelenben mesélem. Formája egy képzelt riport. A szereplői kitalált személyek, de aki magára ismer valamely szereplő valamely vonásában, gondolkodjon el a véletlen fogalmán.

A történet hosszú, de remélem érdekes. Fejezetenként fogom itt közölni. Remélem sok kérdésre kell majd válaszolnom, a megjegyzéseitek nyomán.

Olvassátok hát az első fejezetet:

Elegem lett a Kovidból-kezdi az elbeszélését Artúr, a Sziklakert projekt alapembere, megálmodója. A város lassan börtönné kezdett válni. Egyre több akadályt gördítettek a szabad sportolás, egészséges testmozgás gyakorlása elé. Szilárd meggyőződésem volt akkor is, ahogyan ma is az, hogy a mozgás, a tiszta levegő és a tiszta környezetben megtermett friss élelem, a minőségi élet alapvető feltételei. Jó közösségben éltünk azokkal, akikkel rendszeresen jártunk szaladni olyan helyekre, ahol nyugodtan mozoghatunk, nem szólt ránk senki. Hely volt elég, a gond viszont a szálláshelyekkel volt,  amelyek nem biztosították a közösségi élet lehetőségét. A többnapos aktivitások, nyilvános helyen az érvényben lévő, eléggé kellemetlen szabályok kényszere miatt elvesztették lényegüket. Megoldásnak az mutatkozott, hogy a saját tereket kell létrehozni, ahol megszervezhetjük a magunk szabályai, elvárásai és igényei szerint, zárt csoportunk számára azokat a tevékenységeket amelyeket fontosnak tartunk.

Ismervén azt a 100 km -es körzetet amelyben életünk lezajlik, keresni kezdtük azt a helyet ahol létre lehet hozni ezt a telepet. A keresési kritériumok a következőek voltak:

  • tiszta, csendes, szép környezetben elhelyezkedő, elég nagy összefüggő terület ahol 30-40 ember, több napra megszervezheti életét, kiélheti sport, szabadidő, kikapcsolódás igényeit.
  • elég távol van az úgymond civilizált környezettől, ahhoz hogy ne legyen érdekes a tömeg számára.
  • elég közel van a lakóhelyünktől, kb. 1 óra alatt el lehet oda jutni.
  • hosszú távon fenntartható rendezett tulajdonviszonyokat lehet kialakítani.

Aki keres talál és ha tudja mit keres, akkor azt fogja megtalálni amire szüksége van. Így jutottunk el erre helyre. Megtetszett -elsősorban nekem- de hamarosan csoportunk többi tagja is hasonlóan nézett rá. Megkerestük a tulajdonosát. Nem bizonyultak egyszerűnek az első tárgyalások, de megoldhatónak látszott, hogy hosszútávra birtokba vegyük. Most érvényes szerződésünk van a használati jogáról még 80 évre. A költségei az elején elég jelentősnek bizonyultak, de sikerült egy bartert kialakítani a tulajdont gyakorló szervezettel. Így mindkettőnk számára előnyös megállapodást kötöttünk, ami reményt ad arra, hogy nem lesz felbontva a közeljövőben. Lehet változtatni a tulajdon formáján, de az majd a jövő generáció gondja lesz, addig más tulajdonformák is megjelenhetnek. Így lett miénk ez a terület, ami egy még épen maradt erdő közepén van.

Járjuk kissé körbe, invitál Artúr. Legegyszerűbb ide gyalog eljutni, a legközelebbi település 7 km távolságra van. Út vezet ide, ami keskeny és meredek, de kellemesebb a futható ösvényen jönni amin bringázni is jól lehet. Artúrral a faluban találkoztunk, az autómat ott hagytam, azon az udvaron ami szintén ehhez a csoporthoz tartozik. Onnan egy kis, elektromos hajtású négykerekes járművel jöttünk addig a házig ahol most épp beszélgetünk. Erdő veszi körül a telepet és több irányból ösvények jönnek ide. Érdekes a határt jelző kerítés. Nem mesterséges anyagokból készült, hanem bokrok, cserjék, fák alkotják.

Ez volt az első fejlesztésünk –folytatja Artúr- a bemutatóját. Fontosnak találtuk, hogy megjelöljük birtokunk határát. Nem akartunk tájidegen anyagokat idehozni, így esett a választás az itt vadon megtermő növényekre. Csemetéket ültettünk arra a vonalra ami a határt jelzi. Az alapgondolat egy futóösvény kialakítása volt. Két egymástól 3 m távolságra levő sorba ültettük a bokrokat. Van közöttük kökény, málna, homoktövis, galagonya, csipkebogyó. Ezek egyúttal haszonnövények is, rendszeresen szedjük és fogyasztjuk őket. 3 év alatt alakult ki ez a természetes kerítés, ami megvéd a kóborló állatok meg a nemkívánatos emberi látogatók jelenléte ellen. Mint látod átmászni rajta elég macerás, a vaddisznó sem szívesen vállalkozik rá. Hogy a biztonságot ne bízzuk a véletlenre, hoztunk egy néhány, területvédelemre betanított kutyát. Ők cirkálnak ezen a folyosón. A folyosó hossza ami a telepet körbeveszi kb. 5 km. Futópályának ideális, a kutyák is imádják. Aki kívülről igyekszik a bokorkerítést áttörni, ezen a folyosón találkozik hűséges őrzőinkkel. Elég meggyőzőek tudnak lenni, alapösztönük a terület védelme.  Kifelé az erdő van, arra nem kívánkoznak. Befelé viszont úgynevezett kultúrterületek vannak, ahol a jelenlétük nem kívánatos. Ez az 5 km-es futópálya viszont bőven megfelel mozgásigényük kielégítésére. Ahol mozgást éreznek, nagyon hamar ott teremnek. Imádnak velünk együtt futni.

Szóval tulajdonba vettük a területet. Bejárni a 3 kapun lehet, ami az idevezető utak vonalán van.  Minden kapunál kis filegória van, ahol meg lehet pihenni. Itt fogadjuk azokat a látogatókat, akik csak kíváncsiságból tévednek ide.  Itt parkoljuk le a járműveket amin idáig jöttünk. A telep területén szigorúan tilos a járműforgalom. Itt vannak viszont amint láthatod a belső forgalomra való saját járműveink. Ezeket mindenki pillanatnyi igénye szerint használja és ott hagyja, ahol épp szüksége kívánja. Szabályzat van, ami alapján jelezni kell, hogy mennyi időre foglalod le, csak akkor viheti más el ha a szabad jelzés van rajta.

Mindjárt az elejétől fogva elkezdtük az olyan élettér kialakítását amiben több napot el lehet tölteni. Első éjszakáinkat természetesen sátorban töltöttük. Természetbarát és hegyi emberek lévén ezt nagyon élveztük. Ide már a család is velünk tartott. A gyerekek birtokba vették a tájat. Hatalmas örömet jelentett kiszabadulni a város fogságából, szabadon mozogni, szocializálni. Az itteni életünk kezdett hasonlítani arra, amit magunknak eddig is elképzeltünk.

Az alapéletünk viszont továbbra is a városhoz kötött. Másképp viseltük viszont az ottani életet abból a perspektívából, hogy van egy hely ahol úgy élhetünk ahogy akarunk. Természetes módon jelentek meg azon gondolatok, hogy miért ne lehetne mindennap úgy élni, ahogy akarunk. Ez a kérdés mindenkiben ott motoszkált és a telepen töltött idő, a közös futások alatt egyre többet beszéltünk erről. Sok ötlet született, gondolatok tisztultak, egyre erősödött a vágy, hogy valami belőlük valósággá is váljon. Eljött a döntések ideje.  Kitűztük azon kritériumokat amelyek mentén az életünket itt ezen a helyen meg akarjuk szervezni.

  • Önállóság: lehetőleg ne függjünk senkitől, ne kelljen engedélyt kérnünk arra, amit itt csinálni akarunk.
  • Saját értékeinken nyugodjon: olyan dolgokat hozzunk létre amelyek biztosítják számunkra azt az életminőséget amire vágyunk, amit magunk határozunk meg. Ezekért viszont ne kelljen olyan áldozatokat hozzunk, amelyek rontják az eddigi életünk minőségét. Tehát csak a növekedésre koncentráljunk, ne kelljen mély völgyön átmenni, ahhoz hogy új csúcsra jussunk.
  • Legyen a projekt önfenntartó. Minimalizáljuk a külső források használatát. Igyekezzünk minden szükséges erőforrást a mi körünk belsejében megtalálni.

Elemeztük az erőforrásokat és meghatároztuk majd rangsoroltuk a feladatokat. A legfontosabb találtuk a stabil hosszútávú élet megszervezéséhez a víz jelenlétét, bőségesnek mondható mennyiségben. Ez jelenti elsősorban az ivás, tisztálkodás számára a legtisztább vizet. A takarítás, öntözés számára a másodlagos vagy szürke viz szükséges. Az élettér kialakításához szükséges vizes terek létrehozására, egy harmadik minőségű állóvíz kell. Ezek egymásba alakulásával, lépcsőzetes fogyasztásával egy fenntartható rendszert kellett létrehozni. Elkezdtük kialakítani a helyes vízmenedzsmentet. A legtisztább víz forrásaként első fázisként fúrattunk egy ártézikutat. 55 m mélységben találtunk olyan minőségű vizet, ami megfelelő mennyiségben áll rendelkezésünkre. Megépült egy felszíni tartály, ott tároltuk a felszínre hozott vizet. Ott látszik a terület magasabb pontján, a földbe süllyesztve. Az volt az első tartály amely a kezdetekben az ivóvizünket tárolta. Ma is használatban van, de mára már alternatív megoldások is működnek, nem bízzuk egyre a minőségi víz biztosítását.

A víz-menedzsmentnek a másik oldala a használt-víz visszafordítása a természetbe. Mivel elejétől fogva zárt rendszerben gondolkoztunk, nem akartuk szennyvizünket külső területekre vezetni. Ez lett volna a legegyszerűbb, de az öntözés számára más forrást kellett volna találni. Ezért kialakítottuk azt a kis tavat amit amott látunk. Buja növényzet veszi körül, madarak röpködnek fölötte, békák, halak úszkálnak benne. Az élővilága olyan, amilyenre a természetes egyensúly kialakította. Ez a kis tó a mikroklímát is valamelyes befolyásolja. Van egy része amiben stabil a vízszint, ott van az élővilág nagy része. Van egy olyan rész ami fogadja a használt vizet. Ebben különleges élővilág van, ami tisztítja a befolyó vizet, elfogyasztja belőle azon szerves anyagokat, amelyek az életvitelünk miatt belekerülnek. Ezen tisztítási folyamat után kerül az állandó vízszintű részbe, ahol a benne élő állatok tovább alakítják a vizet. Innen folyik át abba a részbe ahonnan az öntözőrendszer táplálkozik. Itt a vízszint változik, ennek az élővilága minimális és különleges. Az öntöző rendszer felszíni csatornákon juttatja a vizet a rendeltetési helyükre, úgy levegővel dúsul. Onnan a helyi rendszer juttatja a földbe, szükséglet szerint. Amint látod úszómedencéink is vannak. Itt az öntözésre használt víz egy tovább tisztított része van jelen. Ez körforgásban van és vissza van vezetve a rendszerbe. Mára a vízmenedzsment stabilan és hatékonyan működik.

A másik fontos erőforrás az elektromos energia. Ennek előállítására több lehetőség van és nem célszerű egyre rábízni a teljes szükséglet kielégítését. Legegyszerűbb és legkisebb befektetést igénylő rész volt a fotovoltaikus panók felszerelése. Ezt mindjárt az elején valamilyen pályázatból finanszírozni tudtuk. Akkor rácsatlakoztattuk az országos rendszerre, így stabil energiánk lett, úgymond ingyen. Mára már lecsatlakoztunk az országos rendszerről és a saját belső rendszerünk biztosítja ugyanúgy ingyen az elektromos energiát. Amint látod egy szélerőmű működik a közelben. Létezik egy kis generátor is ami biogázzal működik, a fogyasztási csúcsok kiszolgálására. Mindez automatizálva van, egy informatikai rendszer felügyeli és hangolja össze a működést.

A harmadik erőforrás az élelem. Ez bizonyult a legnagyobb kihívásnak. Elég magasan helyezkedünk el a tengerszinthez viszonyítva, ezért természetes módon csak néhány gyümölcs terem csak meg. Például a szilva, meg azok a félvad bogyók amelyeket a kerítésnél mutattam.  A földben a krumpli. A többi növény termesztésére kreatív megoldásokat kellett találni. Ebben nagy segítségünkre volt a intercultural nevű koncepció. A mi koncepciónk kialakítása időbe került, mára viszont annyi élelem terem, hogy fölöslegünk van belőle.

Látom –teszem fel a kézenfekvő kérdésemet-hogy most minden rendelkezésetekre áll ahhoz hogy a nagyvárosi komfortot meg tudjátok teremteni. Mégis hogyan indult be az a folyamat, hogy a sátorból egy stabil épületbe költözzetek? Hogyan lett szabadidős tevékenységből, életvitel-szerű aktivitás helye ez a telep?

Az első épület a közösségi ház volt. Ezt az az igény hozta létre, hogy legyen hol összejönni a szabadban töltött idő pihenési lazítási fázisaiban, társasági életet lehessen élni a telepen. Közös tervezésben, közös kivitelezéssel készült el. Mindenki hozzáadta a tudását, munkaerejét, anyagi forrásait. Ez volt a szervezésnek az úgymond vizsgamunkája. A lelkesedés pótolta a hiányokat, szépre és hasznosra sikerült a közösségi tér. Három fő részre tagolódik ez a tér. A legtágasabb az, ahol össze lehet ülni beszélgetni, bulizni, enni, inni. Ahhoz hogy ez kellemes legyen, szükség volt plusz két alárendelt térre. Egyik a konyhának nevezett, az élelem előállítására szolgáló hely. Itt vízre van szükség és hőforrásra ami a sütés főzéshez szükséges. Ehhez szorosan kapcsolódik a tárolóhely, ahol az alapanyagok és az elkészült ételek állnak a fogyasztás pillanatáig. Ezek a terek úgy kerültek kialakításra, hogy a természeti adottságokat maximálisan kihasználtuk. A pince például mint tárolóhely, a föld felszíne alá került. A másik tér a fürdő, alapvetően a tisztálkodást szolgálja, de a relaxációs igényeket is kielégíti. Hozzá csatlakozik a kültéri medence is. Ezek a terek nagy sikernek örvendtek, egyre több igény lett arra, hogy minél több időt töltsünk a telepen. Ehhez a sátorban való lakás kezdett kényelmetlennek bizonyulni. Egyre erősödött az igény, hogy valódi kényelmet nyújtó épületben lehessen lakni. Ehhez viszont előre kellett gondolkodni azon, hogy mit is akarunk itt a jövőben. Fordulóponthoz érkezett a projekt. Több lehetőség állt fenn a továbblépésre.

Egyik lehetőség az volt, hogy nyissunk a közönség felé és alakítsuk a teret publikussá. Vagyis pénz ellenében, bárki igénybe vehesse a szolgáltatást. A másik, hogy tartsuk meg saját használatra és szervezzük meg magunk számára a szükséges fejlesztéseket. Mindkét megoldás komoly menedzsmentet igényelt. Komoly alapbeszélgetések kezdődtek el a hogyan-tovább módozatairól. Minden résztvevőnek el kellett döntenie mit is akar, mit hajlandó bele tenni a közös fejlesztésbe. A döntések meghozása előtt mindenkinek magába kellett szállnia. Eddig igazán a meglevő életvitelt folytattuk más módon, más szinten, más környezetben.  A következő lépéssel viszont már új kezdődött. Az életvitelt át lehet helyezni egy teljesen új környezetbe, más szabályokkal más lehetőségekkel. Az eddigi szabadidős tevékenységek alapként épülnének be az életvitelbe. Nem volt könnyű a döntés. Az eddig egyénileg megteremtett jólét akadályt jelentett a továbblépés előtt.

A megoldás úgymond kívülről érkezett. Csatlakozott csoportunkhoz Döme, e fiatal vállalkozó aki akkor készült meglépni azokat a lépéseket, amelyeken mi már rég túl voltunk. Családot alapítani, kialakítani a családi fészket, berendezni az életteret. Neki nem volt meg a kényelmes háttér, ahova a természetben eltöltött kellemes idő után visszavonulhatott. A munkája amit akkor épp végzett, maximális mobilitást biztosított számára. Onnan dolgozott ahonnan éppen akart, nem volt egyáltalán helyhez kötve. Elég jól keresett ahhoz, hogy igazán a Hilton hotellánc a világon bárhol elhelyezkedő szállodájában lakjon. De ő nem erre vágyott, hanem arra amit itt a mi körünkben megtapasztalt. Az ismerkedési és befogadási idő elteltével, előállt azzal a kérésével, hogy ő szeretne itt családi házat építeni. Hamar ráéreztünk a változás szellőjére és igazán ekkor dőlt el fejünkben a hogyan tovább dilemmája. Már nem az volt a kérdés, hogy megengedjük–e Dömének, hogy felépítse a házát és itt lakjon a telepen, hanem az hogy milyen körülmények között, milyen elrendezésben. Hol áll majd mindenikünknek a saját háza, amikor rászánjuk magunkat erre a lépésre. Elkezdődtek hát a gyümölcsöző beszélgetések az architektúráról, az arculat kialakításáról, a terek funkcionális felosztásáról. Kijelöltünk 10 házhelyet, ennyit tartottunk megfelelőnek ezen a területen. Kijelöltük a növénytermesztési zónákat, a közlekedési utakat. Energiaforrásink már megvoltak, a vízmenedzsmentet kialakítottuk, arra rá lehetett kapcsolódni. Abban megegyeztünk, hogy az épülő házak maximálisan természetbarát megoldásokkal készüljenek, beton, tégla és szintetikus anyagok mellőzésével vagy minimális felhasználásával. A másik kitétel volt, hogy hulladékot ne termeljünk, se az építkezés alatt, se később. Az itteni állandó életvitelünk olyan kell legyen, hogy a behozott anyagok beépüljenek a tájba és ne kelljen kivinni őket a megsemmisítés céljából. Ez egy nagy kihívást jelentett. A városi életben akkora lett már a szeméttermelés, hogy a menedzsmentje már csak tűzoltó megoldásokkal volt képes biztosítani, hogy a lakókat el ne lepje a saját életvitelükből származó szemét. Megegyeztünk az elejétől fogva, hogy szeméttelep nem lesz az életterünkben, mindent amit behozunk különböző termékekkel, addig használjuk és alakítjuk amíg vagy visszakerülnek a földbe használati cikkekké alakulnak vagy a légkörbe távoznak. A legelfogadottabb építőanyagok a fa és az agyag lettek, ezek különböző formákban bőven megtalálhatóak voltak akár a telep területén, akár a közelben. Amint a funkcionális terek ki lettek jelölve, elkezdődött a funkciójuknak megfelelő átalakításuk. A házhelyen a lakóépület kapott helyet, olyan szervezésben, hogy egy nagy család számára biztosítson életteret. Az utakat megfelelő alapozás után kőburkolattal láttuk el. Az építkezés alatt nehéz járművek közlekedtek rajtuk, de utána az utakat felújítottuk és a könnyű közlekedésre alakítottuk át. Most is ilyen utaink vannak, amint láttad csak könnyű járművek közlekednek rajtuk.  Az élelem termelésére kijelölt területeken elkezdtük  a talaj megfelelő átalakítását. Erre segítséget jelentett a permakultura koncepciója. Körünkben volt Józsi, aki passzió szinten kezdett el ezzel foglalkozni. Mára már profi szinten műveli és erre alapozza anyagi forrásainak kialakítását is. Az első ház, a Dömééké hamar felépült. Az építő csapat egyik alapembere itt is maradt. Imre belépett körünkbe és ezentúl ő lett az építéseknek szakértője, felügyelője, szervezője. Hamar beindult a folyamat, amint megtört a jég és az első állandó lakó ideköltözött. Verseny alakult ki, hogy minél hamarabb belakjuk a telepet. Új fénybe került a élelem megtermelése. Most-már nem a rövidebb hosszabb ittlétek alatt kellett biztosítani a betevő falatot, hanem mindennap, az itt lakók és az itt dolgozók számára. Ez már lefedte egy étterem szerepkörét. Zsuzsi lett az a vállalkozó aki ezt számunkra megszervezte. Az elején a városból szerezte be a hozzávalókat. Később a közeli faluban meggyőzte a gazdálkodókat, hogy külön termeljenek számunkra, a mi igényeink szerint. Ezzel párhuzamosan elkezdődött az élelemtermesztésre kijelölt földterületek termővé alakítása. Józsi foglakozott a termőterületek kialakításával, a termésprogram megszerkesztésével, az öntözőrendszer felügyeletével. Ehhez persze segítségre volt szüksége. Első fázisban gyakorlatozó diákok végezték ezen munkákat, de nem bizonyultak megbízható munkaerőnek. Utána a közeli Jánosfalva termelői közül  toboroztunk olyanokat, akik meg akarták ismerni a mi gazdálkodási rendszerünket. Mára már az itt-lakók, részidőben segédkeznek szezonmunkákban. Mivel a mezőgazdálkodási rendszerünk elfogadottá és elismertté vállt, megszületett az igény, hogy oktassuk ennek az elsajátítását. Tanuló csoportok jönnek 3 hónapos turnusokban, akik itt töltik teljes idejüket. Ők végzik ma a szezonmunkákat is, amelyek nagyobb munkaerőt igényelnek.

Hamar benépesült a telep, az itt-lakó családok gyerekei számára programokat kellett szervezni. Emma vállalta fel ezt a feladatot, aki iskolában tanított, de megismerve minket a szíve idehúzta. Itt is maradt, nem kívánt a klasszikus iskolába visszatérni. A Kovid után az online oktatás beépült az elfogadott praxisba, úgy nem jelentett gondot azon gyerekek oktatásban való részvétele akik nem akarták itthagyni ezt az életteret, amit megszerettek, megszoktak, élveztek. Emmának sikerült közösséggé szervezni a korban és érdeklődésben különböző gyerekcsapatot. Egyre nehezebben lehetett a gyerekeket a képernyő elé ültetni, hogy a kötelező oktatásban részt vegyenek. Megszületett az igény, hogy az Emma foglalkozását tegyük hivatalossá és alakítsunk egy akkreditált tanintézményt. El is kezdtük a folyamatot és rájöttünk, hogy mások is próbálkoznak azzal amit mi akarunk. Összefogva kialakítottunk egy alternatív oktatási platformot, amit sikerült a minisztériumban is akkreditálni. Nem volt sem egyszerű, sem gyors folyamat, de megállíthatatlannak bizonyult. Mára működik telepünkön a Hegyiiskola nevű alternatív tanintézmény. 50 gyerek van benne. Különböző korúak: 6 és 18 év közöttiek. Van 3 minősített oktatónk, felsőfokú végzettséggel. Emellett besegít pontszerűen kb. 10 ember. Az 50 állandó mellett van kb. ugyanannyi a vendégdiák, akik hosszabb-rövidebb időt töltenek itt. Vannak vendég oktatóink is. Ők a tanári konferenciában kapják meg a feladataikat és az elvégzésükhöz szükséges segítséget. Az állandó itt lakók közül mindnyájan vállalunk feladatokat az iskolában, saját felajánlásaink és az iskola szükségletei szerint. Én például vállalkozást oktatok. Talán nem is az oktatás a megfelelő kifejezés arra az aktivitásra, amit a diákokkal közösen végzünk. Talán a mentorálás és közös munka a helyesebb. Mindnyájan nagyon élvezzük és az én napi munkámban is sokat segítenek a közösen kigondolt kreatív megoldások. Mára komoly cégeknek is tudtunk megoldásokat kínálni azokra a problémáikra amelyekkel hozzánk fordultak.

Az elein elképzelt vendéglátási programunk saját arculatot kapott. Rengetegen szeretnének idejönni rövidebb hosszabb időt itt tölteni. Igazán szelektálnunk és programálnunk kell, hogy ki, mikor és milyen körülmények között lehett közöttünk. Ez számukra üdülés-és/vagy-munka, ugyanakkor tanulási lehetőség. Számunkra beépülnek az erőforrás menedzsmentbe. Olyanokat fogadunk akik úgymond hasznunkra vállnak és akkor, amikor szükség van rájuk. Számukra alakítottunk ki egy vendégzónát, ahol lakhatnak az ittlétük ideje alatt. Sokan kérezkednek a személyes életterünkbe is. Helyzet függvényében alkalomadtán ez is lehetséges. Az étkezés és a napi programok viszont közösek. Teljes mértékben beleláthatnak életünkbe, munkánkba, a döntéshozó és végrehajtó feladatainkba. Más világból jönnek, sok hasznos gondolattal gazdagítják körünket. Feltételezem, hogy számukra is hasznot jelent a velünk eltöltött idő(különben miért jönnének ide?), így egy kölcsönösen hasznot hozó közös aktivitásban vagyunk. Támogatjuk ugyanakkor azokat, akik saját kezdeményezéseket hoznak létre, azokon a területeken ahol élnek. Oda is szívesen elmegyünk, ugyanilyen módon segíteni az indulásban-és/vagy- az ő tapasztalataikat áthozni a mi menedzsmentünkbe.

Gondolom eleget meséltem magunkról, innentől a kérdéseidre fogok válaszolni, amelyek látom gyülekeznek a jegyzetfüzetedben. Meghívlak ugyanakkor egy háromnapos ittlétre, hogy saját bőrödön tapasztald meg mindazokat, amiket itt elmeséltem. Jöhetsz családoddal, pároddal vagy egyedül, feltehetsz mindenkinek minden kérdést. Abban az aktivitásban veszel részt amiben csak akarsz, akár előzetes egyeztetések nélkül is.

Emlékek a jövőből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..