Isten keresése életünk nagy feladata. Gyermekként megtanítottak, hogy legyünk jók, mert Jézuska megjutalmaz, ne legyünk rosszak, mert Istenke megbüntet. Ő jó, igazságos és hatalmas. Mi rosszak és kicsik vagyunk, képtelenek a jóra. Mindenben az Ő akaratának kell engedelmeskednünk. Isten az ember által számára épített házban lakik, oda minden vasárnap el kell menni, megvallani amit tettünk, bocsánatáért esedezni, lesni a hogyan-tovább jeleit. Ez jó is volt egy kisgyerek számára, nyugalmat, biztonságot adott. De hamar megéreztem, hogy valami nem kerek ebben a dologban.

Abban a világban amelybe beleszülettem és felnőttem tagadták Isten létezését, tiltották Isten nevének a kiejtését, a vele való kapcsolatot. Persze az olyan világ volt, ahol létezett egy kirakat, ahol nyilvános életünket éltük és mindenki igyekezett létrehozni egy másat, ahol egy fal mögött megpróbálta kitalálni a saját életét. Isten tagadása a kirakathoz tartozott, tehát a létezését a fal mögött kellett megtalálni, megérteni, megélni. Mindenki egyénileg rakta össze azt a csomagot, amitől a rejtett élete értelmet kapott. Mindenki azt hitte egyedül van, saját magának kell kitalálni mindent, nem kérhetett senkitől semmit. Persze kerestük a lehetőséget a hasonló korúak, hasonló gondolkodásúak között. Igyekeztünk megbeszélni a dolgokat. Nehezen ment a kommunikáció, elbeszéltünk egymás mellett, nem értettük meg sokszor saját magunk szavát se világosan.

Közben változott a világ körülöttem és egyik napról a másikra minden szabad lett. Mindenki mondhatott és tehetett amit akart. Egy idő után az Isten háza is a kirakatba került. Nem volt már tilos oda járni, sőt biztattak rá, hogy menjünk oda, mert ott minden kérdésre választ kapunk. De valahogy a felépült rejtett világ erősen élt bennem és azzal nem passzolt. A kérdések továbbra is kérdések maradtak, a válaszok nehezen jöttek és nem voltak kielégítőek. Nem kellett ugyan rejtőzködni, de meg kellett találni az utat. Minél gyorsabban, hatékonyabban haladni kellett, mert a világ egyre gyorsult, lemaradni nem lehetett.

Számomra gyerekkoromtól kezdődően egyetlen biztos pont a Természet volt. Ugyanúgy látszott a kirakatból is amint a rejtett világból is. Stabil az állandó változásban, teljesen megbízható, kiismerhető, elfogadható. Kiválasztottam magamnak a nagy Természetnek egy kimagasló pontját a Hegyet. Oda vittem azon igényeimet amelyek az élhető életre vonatkoztak. Oda vittem azon kérdéseimet amelyekre választ eddig nem kaptam. Megtanultam jelen lenni, csendben maradni. Lassan a dolgok kezdtek megvilágosodni. Onnan, abból a perspektívából kitekintve az emberek világára, kezdett az is átláthatóvá válni. A Természet megmutatta önmagát, felfedte a ráfigyelőnek működésének törvényeit.

Szép és jó a hegyen, de állandóan ott élni nem lehet. Nem is kell, más feladatunk van a világban. Visszatérve az emberek közé, egyértelművé lettek a napi tennivalók, elfogadhatóak a rövid és hosszú távú tervek, azok megvalósításának módozatai. Könnyebb volt ott kiismerni azokat az embereket, akik a mindennapokban érthetetlenül viselkedtek.

Közben megtudtam hogy Isten mindenható(amit eddig is mondtak, csak nem értettem hogyan is működik ez). Ha mindenható, akkor a Hegyen is ugyanúgy jelen van, mint a számára az ember által épített házban(Egyházban). Megláttam egy jelet az erdőben, ami átirányította a keresésemet. Megismertem a zarándoklat fogalmát. Sok idő telt el, amíg magam számára meg is érthetően meg tudtam fogalmazni. De az is eljött. Megtudtam, hogy sokan járják már ezt az utat. Megtudtam, hogy olyan ember is szenté vállt, aki a természetben találta meg Istent. Közeledett számomra az indulás pillanata.

Erős Zsolt emléktúra a Mária-úton. Sporteseménynek indult amit egy barátunk emlékére vállaltunk be. Helyszíne a Mária-út, Kolozsvár és Csíkszereda közötti szakasza volt. Végigfutottuk a 250 km távot 5 nap alatt. Tartottam egy beszédet a csíkszeredai sportcsarnok előtt amely ez alkalommal vette fel Erős Zsolt nevét. Ezzel a történet véget is ért(gondoltam én akkor). Később értettem meg, hogy valójában akkor kezdődött el. Meghívást kaptam Csíksomlyóra a Mária-út konferenciára. Ott hozzám hasonló emberekkel találkoztam. Megértettem a zarándoklat fogalmát, rájöttem hogy én valójában már zarándok vagyok, nevezhetem magam bátran annak. Bevállaltam egy Csíksomlyó Budapest zarándoklatot. Bevállaltam zarándoklat vezetést. Bevállaltam a Mária-út Kolozs megyei szakaszának adminisztrálását. Bevállaltam hogy beszélek a zarándoklatról. Bevállaltam hogy létrehozom a segédeszközöket. Most a zarándok kalauz második kötetének a vége felé tartok. Az első sikeres lett remélem ez is hasznára lesz azoknak akik útra kelnek.

Boldog útra kelést és haladást kívánok mindenkinek.

Járjunk együtt az Úton!!!

A zarándoklat mint testi lelki szellemi foglalatosság

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..