Mindnyájan zarándokok vagyunk akkor is ha nem tudunk róla. Mégis mikor felismerjük, hogy zarándokként haladunk egy úton, meglepődünk saját magunkon. A zarándokútra rá lehet tévedni, vagy tudatosan rálépni. A fontos az, hogy megtegyük és felismerjük. A következő gondolatok hozzásegítenek a tudatos útra kelés előkészítéséhez.

Az útra kelés változást jelent. Elindulunk az ismertből a megszokottból, a kényelemből az ismeretlen, szokatlan, kényelmetlen felé. Magunkkal kell vinnünk valamennyit abból a világból, amiben most élünk, de helyet kell hagynunk lelkünkben annak a világnak a befogadására, ami utunk során kitárulkozik majd előttünk. Helyett csinálni azt jelenti, hogy rendszerezni, takarítani, a fölöslegtől megszabadulni. Helyet csinálni azt jelenti hogy beengedni lelkünkbe az újra való vágyakozást, azzal az elhatározással, hogy megnyilatkozzunk az előttünk feltáruló új világ előtt. Hagyjuk, hogy az megérintse lelkünket. Azzal a tudattal indulunk útnak, hogy változni akarunk, azért hogy megmaradhassunk. Hogy azok lehessünk akik mindig is lenni akartunk, de a körülmények nem engedték meg eltérítettek, tévútra vezettek. Él bennünk egy kép, ami felé tartunk. Lehet időnként halvány, elmosódott, fakó érdektelen. Az első feladat az, hogy ezt a képet tisztítsuk, fényesítsük, élővé tegyük. Elég vonzónak kell lennie számunkra, hogy erős vágy ébredjen bennünk, ami majd odavisz. Ugyanakkor meg kell ízlelnünk az ismeretlen izgalmát is. Tudnunk kell, hogy a valóság biztosan különbözni fog attól, amit az indulás előtt elképzeltünk. Hit kell az elfogadáshoz, bátorság, ahhoz, hogy hagyjuk a dolgokat megtörténni.

Ahhoz hogy az úton haladjunk két dolgot kell tudnunk. Hova megyünk és miért. A HOVA fizikai és lelki értelemben értendő. A fizikai célt megtaláljuk a térképen. A lelkit magunknak kell felvázolnunk. Ez hosszú folyamat, időt kell rá szánni, megkeresni az információt, elolvasni mások élményeit, gondolatban bejárni tájakat. Fontos tudnunk hova tartunk, de fontos tudnunk azt is, hogy nem pont oda fogunk megérkezni. Barátkozni kell a gondolattal, hogy utunk során olyan események jönnek majd elénk, amelyeket nem láthatunk előre. Annak a megélése, hogy utunk során vezetve vagyunk, talán a legfontosabb hozadéka a zarándoklatunknak.

A MIÉRT nélkül nem tudunk egyetlen lépést sem megtenni. Gondoljunk bele, elhagyjuk azt amiben most többé – kevésbé jól érezzük magunkat, valamiért ami még születőben van, nem létezik csak a gondolatainkban. Eléggé akarjuk azt, hogy valósággá váljon? Eléggé akarjuk, hogy eljussunk oda? A célhoz hasonlóan a miért is változni fog. Erősödni fog, tisztább lesz. Minden megpróbáltatás tisztábbá teszi majd. A kérdést viszont lelkünkben éltetni kell. Folyamatosan jönnek majd a válaszok, építsük vele a miértünket. Szükség lesz rá majd, ha elbizonytalanodunk. A faluszélén sétálva ragyogó napsütésben az információs tábla árnyékában, könnyű arra válaszolni hogy miért vagyok itt. Szép a táj, az emberek barátságosak, biztonságban érzem magam, szép az élet, hajrá tovább, az újabb élmények felé. Gondoljuk el milyen választ adunk majd akkor, mikor a 10 óra gyaloglás, után szemerkélő esőben nem tudjuk pontosan hol is vagyunk. Körülöttünk mindenhol erdő, hatalmasak a fák és sűrű a növényzet. Van még 5 km a szállásig, de itt épp 3 út ágazik szét. A térképen ugyan csak egy van, jelet már negyedórája nem láttunk. A fény egyre csökken és a bokrok túlsó feléről valami morgást hallszik. Na itt kell a jó válasz arra, hogy miért is vagyok épp itt, épp most. A szép az, hogy a válasz meg is jön, épp ott, épp akkor, mikor szükség van rá. Egy fénysugár esik arra a fára ami fele haladni kell, aminek a másik oldalán ott a sokat keresett jel. Nagyon fogunk örülni az aznap esti szállásunknak, észrevesszük, hogy valójában az élet csodálatos. Lelkünk épül, erősödik azáltal, hogy megoldottunk egy nehéz problémát. Ezért vagyunk úton. Ez egy model arra, hogy az életben minden így oldódik meg. Be kell menni a sűrűbe, onnan kitekinteni, és észrevenni azt amit látni kell, azt ami fontos, elkülöníteni attól ami nem fontos. Hinni abban hogy megmutatkozik előttünk a jó irány.

Az utunk során kialakul egy rutin. Dolgozzunk már otthon ennek a felépítésén. Hogyan kezdjük a napot: Imával, meditációval, ráhangolódással az előttünk álló szakaszra. Hogyan haladjunk napközben. Szükséges az útra való figyelés, tájékozódás, de ez nem köti le teljesen a figyelmünket. Lesznek olyan szakaszok, ahol kimondottan a lelki világunkkal kell foglalkozni. A csoportos zarándoklatnak megvan a maga felépített rendje, amire a vezető odafigyel. A terephez illeszkedve, tegyük meg ezt magunkban is. Az ima-meditáció, párbeszéd és csend szakaszok, mint a zarándoklat lelki feladatai, ne hiányozzanak utunk egyik napjából sem. Legyünk kreatívak, és mélyüljünk el. Ugyanakkor legyünk éberek és figyeljünk a környezetünk minden részletére. Természetesen nem egyszerre, de adjunk magunknak alkalmat mindkettőre. Így kitisztítjuk magunkból a múlt sérelmeit, az életünk félresepert történéseit, amelyek időnként előjönnek. Most van időnk megvizsgálni minden oldalról, esetleg megbeszélni semleges társsal, másképp ránézni mint eddig. Így indítjuk be azon lelki sebek valódi gyógyulását, amelyekért esetleg útra keltünk. Az esti rutinban is legyen egy összegző és egy köszönetnyilvánító pillanat. Akár naplóbejegyzést is lehet tenni, de fontos hogy a nap folyamán megélt történeteket rendbe rakjuk.Így biztosítjuk a békét és nyugalmat, a holnapi napra.

Fontos elem az útra való figyelés. Nem kimondottan csak a jelekre meg a fizikai formákra. Gondoljunk bele, kik jártak az idők során ezen az úton. Miért jártak, itt milyen életet éltek? A Mária-út vonalát emberek határozták meg, de olyan sugallatok hatására, amelyek messzebbről jöttek. Talán maguk sem mindig értették, hogy miért pont arra visz az út a lábuk alatt. Minden helynek megvan a maga egyénisége, jellegzetessége, próbáljuk azt megérezni, ha megérteni nem is tudjuk. Próbáljuk ezt meg is fogalmazni. Osszuk meg társainkkal, szóban ha közelben vannak, vagy a modern technika segítségével, ha fizikailag távol vannak. Értéket teremtünk ezáltal, elsősorban magunk számára. Egy sugallatot nem elég meghagyni azon a szinten, ahogy megérintett. Meg kell fogalmazni, szavakba önteni, úgy megformázni, hogy érthetővé tegyük olyanok számára is akik nincsenek ott. Ezzel elsősorban saját magunk számára tesszük világosabbá az üzenetet. Hiszen ezért vagyunk úton, hogy vegyük az üzeneteket, ne hagyjuk elveszni őket, mint a mindennapok zajos taposómalmában. Osszuk meg az üzeneteinket(amelyeket nyilvánosaknak tekintünk), utunk célját – miértjét lehetőleg mindenkivel akivel találkozunk. Ők megérzik majd bennünk, hogy fontos számunkra az amit teszünk, segíteni támogatni fognak. Ettől ők is jobban érzik majd magukat. Lehet ránk bíznak majd egy szándékot, vágyat, gondolatot, amit vigyünk magunkkal majd az ő nevükben is. Fogadjuk el, mert nem lesz teher számunkra. Építsük bele a személyes célunkba – miértünkbe. Ezzel is gazdagabbak leszünk az érkezéskor.

Éljük meg a megérkezés örömét. Az út véges térben, időben, élményekben. Hagyjuk hogy véget érjen. Zárjuk le az élmények sorozatát, hogy visszatérhessünk a mindennapokba. Összegezzük a történéseket, végezzünk számadást magunkkal. Nézzük meg mit kaptunk, mit hagytunk el, mit változtunk, hogyan látjuk most a világot. Tegyük a sarokba a jelképes zarándokbotot és folytassuk életünket egy új szinten.

A zarándoklat lelki világa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..