A Radnai havasokba 1977 szeptemberében jutottam előszőr. Bébével ketten felkerekedtünk az- addig csak hallomásból ismert- Puzdra menedékházat meglátogatni. Vonattal mentünk Borsáig, majd busszal a Komplexig onnan a nagy hátizsákkal a hátunkon a Păltiniș hegyen át értük el a menedékházat. Nem lévén szezon senkit nem találtunk ott. Erre számítottunk is, sátor volt nállunk, felvertük a patak partján és nyugodtan pihentunk benne. Rövid időre jöttünk, egyetlen komoly túrát akartunk megejteni, nem sokat foglalkoztunk a környék megismerésével. Egyettlen csúcs képe lebegett elöttünk. A Pietrosz, hát nekivágtunk. Az a Negoiescu völgyből nem látszik, tehát kimásztunk a Negoiescu nyeregbe a főgerincre. Még innen sem látszott, hát tovább indultunk a Laptelui csúcs felé. A Puzdra nyeregből már láttuk a Pietrosz karéját, találgattuk melyik lehet a csúcs. Nem tünt messzinek, neki is lendültünk. Az ösvény a gerincen kanyarog, sziklák és zsnepfenyők között. A csúcs csak bizonyos helyekről látható. Jó ritmusban haladtunk és minden lehetőséget kihasználtunk, méregettük, mennyi van még a csúcsig. Térképünk nem lévén, csak vizuálisan tájékzódhattunk. Az idő szép volt, nem állt fenn az eltévedés veszélye. Egy dolog vállt egyre aggaszóbbá. Néhány óra gyaloglás után, a Pietrosz nem akart cseppet sem közeledni, sőt inkább távolodott. Ez valóban így is van, a főgerinc nagy kanyart tesz délnek, a Pietrosz nincs is a főgerincen, északra esik tőle, sok csúcsot kell odáig megmászni. Sebaj élveztük a tájat, a pásztorkutyák sem zaklattak túlságosan, haladtunk előre. Dél jól elmúlt mire észrevettük, hogy még mindég nem közeledünk egyáltalán, a Pietrosz még nagyon távol van tőlünk. Egy hatalmas juhnyáj, még hatalmasabb kutyafalkája is jó kerülőre kényszerített, persze azt is az ellenkező irányba. Egyre sóvárgóbban néztük váltakozva hol a Pietrosz kimagasló csúcsát, hol meg az órát. Vissza kell fordulnunk, határoztuk el, eselyünk sincs elérni a csúcsot, majd még világosban a sátrat is a Negoiescu völgyben. Szaporán szedtük a lábaink visszafelé, hamarosan el is értük a Puzdra nyerget. Onnan egy rövidítésen egyenesen a Puzdra tó fölött, a Negoiescu lábán ereszkedtünk befelé. A láb másik oldalán, épp a sátorhelyünk közelébe jutottunk ki az erdőből. Sötétedésig még egy levesfőzésre is jutott idő. A Puzdra csúcs végig szemünk elött volt, mégsem láttuk igazán. A Pietrosz volt a célunk, ami elérhetetlennek bizonyult, másra nem is figyeltünk. Még egy napot kóricáltunk a környéken, a sok legelő júh, tehén, kecske állat és ugató kutya miatt nem voltunk túl boldogok, habár a pásztorokkal előnyös cserekereskedelmet folytatva, rengeteg sajtot, tejet, ordát kaptunk, ettünk, haza is vittünk. Kirándulásunk végén, a Negoiescu völgyön leereszkedve, buszra szálltunk a borsai állomásig, majd vonattal haza Kolozsvárra.

Ezzel a kirándulással a Puzdra feledésbe is merült, nem mozdította meg különösebben a fantáziámat, amit az osztálytársaim elbeszélései keltettek fel. A nyári vakációkban a tornatanárunk szervezett oda kirándulásokat, de azokra valahogy nem jutottam el soha.

1978 februárjában az egyetemi csoporttársaim meghívtak egy sítáborba a Radnai Havasokba. Szamosújvári és dési kollegák voltak, eléggé jól összebarátkoztunk az első félév alatt. Be is jelentkeztem, kifizettem a részvételi díjat, a turisztikai hivatalban. Megbeszéltük, hogy mit is kell vinni, azonkivül nem sokat foglakoztam a dologgal. Az első szesszió izgalmai feledtették velem a tábort. A téli vakáció elött a kolleganőm emlékeztetett a sítáborra, mikor indulunk, melyik vonattal. Rendben, mondtam, fel is jegyeztem magamnak.

Az ominózus napon téli túrára felszerelten sílécekkel a nyakamban meg is jelentem a kolozsvári vasútállomáson. Senki ismerős arcot nem láttam, de nem izgultam különösebben, mert tudtam, hogy a csapat nagyrésze nem kolozsvári. Más sílécest nem látva felültem a Máramaros-szigetre tartó vonatra, kissé furcsa érzéssel, hogy mi lesz ha nem találkozok a többiekkel. Szamosújvárra érve, azért a vagon ablakán kihajolva vizsgáltam az állomást. Népes csapatot láttam- sílécekkel felszerelve- a vonat felé közeledni. Rövid ideig állt a vonat az állomáson, több vagonba oszlott a csapat, de mind felszálltak. Reméltem, hogy az én társaim is köztük vannak, távolról nem találtam ismerős arcot. Dés a következő megálló, itt szintén hasonló csapat rohamozta meg a vonatot. Mivel hozzán egy sem jutott el, elindultam megkeresni őket. Minden sílécest megkérdeztem, hova megy. A Puzdrára: volt a hangos, lelkes, rövid válasz.

Alsóvisón átszállás, minden siléces leszáll, fel a borsai vonatra ami a peronon várakozik. Itt már egy vagonban vagyunk, ismerkedünk. Gyuri, Sanyó, Horgos, Évi, Tibi, Csabi… köztük van Kati csoporttársam is, aki valójában meghívott. Hogy is néz ki ez a tábor? Próbálok érdeklődni, eligazodni. Ezzel a vonattal megyünk a borsai állomásig, onnan busszal a Komplexig. A Stibinában átvesszük az élelmet, majd felmegyünk a Puzdra menedékházhoz. Ez időben mennyit jelent? Kb. 4-5 órát. Nem túl bíztató, lévén hogy már sötét van. Kalandosnak igérkezik, ez tetszik nekem. A busz fél tíz körül tesz le a Komplexben. Gyönyörű holdfényben fürdő táj fogad, a hegyek szikráznak magassan fölöttünk. Aludjunk itt vagy induljunk neki az útnak most mindjárt? Körbe jár a kérdés, a válaszok nehezen jönnek elő. Én nem vagyok döntésképes, soha nem jártam még itt-mondom- nem ismerem sem az utat, sem a helyet ahova megyünk. Közben megkapjuk az ellátmányunkat, csupa finomságot, amit akkortájt már az üzletben Kolozsváron nehezen lehetett beszerezni. Örülök neki, de a plusz 5 kilónak -ami a hátamat nyomja- kevésbé.  Végre megszületik a döntés: felmegyünk ma éjjel a menedékházhoz. Szerencsére a busz megvárt és elvisz Bércig. Onnan kezdődik a Puzdrára vezető gyalogút. A buszról leszállva, néhányan előresietnek. Bérc falu, közigazgatásilag Borsa város egyik negyede, valójában egy hosszú völgy mentén elterülő önálló falu. A hegyről lerohanó bővizü patak partján indulunk felfele. Hamarosan utolérjük az előresiett társainkat. Egy szakállas emberrel tárgyalnak. Kérdően nézek a társaimra, távolabb lévén nem hallom a társalgást. Ez Adolf, ő a serpáknak a főnöke. Micsoda? Nepálba tévedtünk netán? Oda épp nem, de itt az a szokás, hogy a nehéz hátizsákokat fel lehet küldeni egy falusival (jópénzért persze), nem kell magad cipelned. És mibe kerül ez a szolgáltatás? Kb. 100 lej. Ó, annyi az én egész kirándulási büdzsém (a szállást, utat, kaját már előre kifizettük a turisztikai irodának), inkább magam viszem a zsákom. Amíg a serpák bérlése folyik, javasolom, hogy induljunk útnak, azok akik ebben az ügyben amúgy sem vagyunk érdekeletek. Hűvös van állingállni, meg az idő is halad. Be is teszünk mindent a zsákba, nekivetkőzünk, a léceket keresztbe a zsák tetejére botokat kézbe. Vidáman menetelünk a ragyogó holdfényben a Puzdra felé. Nekem akkor eszembe nem jut, hogy az ősszel már jártam erre, ezen az ösvényen ereszkedtünk le Bébével hazafelé menet. Milyen a menedékház?- érdeklődök. Jó meleg, be van fűtve. Stefan a menedékházas, rendes ember már 2 napja fenn van, biztosan meleg teával vár ránk. Ő a turisztikai hivatal alkalmazottja, a gondnok, a mindenes. Igaz csak akkor van fenn, mikor vendégei vannak, külömben a Komplexben lakik. Milyen az út felfele? nyaggatom tovább Sanyót, meg Gyurit. Az első harmada gyakorlatilag a falu utcája, majd egy széles erdei úttal folytatódik. A második harmad erdei ösvény, sokan járják, az erdőmunkások is arra járnak. Az utolsó harmada meredekebb, az erdőben megy egy ideig, majd az erdő szélén, az erdőhatáron felül érkezünk a menedékházhoz. A ház valamikor munkásszálló volt, amikor a Radnai Havasokban ércet bányásztak, és drótkötélen csillékkel szállították Borsára. Vidám beszélgetés közben a csapat eleje elszakad a derékhadtól. A vége tán még most is Adolffal tárgyal. Közben elérkezünk a faluvégére, rátérünk az erdei útra. Itt a hó már egész tekintélyes, a patak helyenként be van fagyva, és néhányszor át is kell rajta kelni. Helyenként pallón, máshol a köveken, a jégen. Az első harmad végét egy tisztás jelzi, az erdei út előre halad, a mi ösvényünk balra meredeken felfele az erdőbe. A Holdat fellegek kezdik elrejteni, a szellőcske is megindul, jóval túlvagyunk éjfélen. Az ösvénynek csak az eleje meredek, utánna mérséklődik és egy másik patak partján halad. A nyomok viszont eltünnek. Elemlámpám nincs, mert nem tartottam szükségesnek hozni, menedékházi körülményekhez. A társaimnak viszont van, a holdfény is megfelelő, az erdő sem túl sűrű a patak partján. Felváltva vágjuk a nyomot.  50 lépést kell tenni majd maradsz a sor végére. Ezt eddig csak olvasmányaimból ismertem, de jó módszernek tűnik, alig várom, hogy rám kerüljön a sor. Közben néhányszor átkelünk a patakon, keskeny pallókon, alattunk zajosan folyik a víz. A lejtő szöge nő, a hó is jóval térd fölötti már. A nyomverőnek jól meg kell dolgozni az előrejutásért. Egyre gyakrabban jutok az első pozicióra, lévén hogy nem várom meg a sor végét. Sokan lemaradoznak, pihengetnek. Lassan kiérünk az erdőből. Ekorra a Hold teljesen eltűnik, a szél viszont feléled, a szállingózó havat kavarni kezdi. Igazi hegyi- hangulat lesz urrá rajtam. Eszembe jut a fogarasi kaland. Akkor legalább napfény volt, habár sokkal többet ott sem láttunk. Az utolsó fákkal együtt az ösvény is végleg eltűnik a lábunk alól. Az erdő szélén haladjunk, enyhén jobbra, de a patak völgyébe ne menjünk be, adja ki az utasításokat Horgos. Itt a hó már derékig ér, helyenként csak úgy tudok előrelépni, hogy a léceket magam elé teszem feltornászom magam rá majd előreugrok a nagy hóba. Visszafordulva átteszem a léceket, egy méterrel előbbre. Nem túl szapora haladási módszer, de a hátam mögül jön a sűrű bíztatás: nincs már sok hátra.  Kellene már látnunk a menedékház fényeit-ha közel vagyunk- jegyzem meg. Az a helyzet -magyarázza Gyuri- hogy itt áram nincs, csak petroleum lámpa, azt nem szokták kitenni az ablakba. A felhők mögűl elő bukkan a Hold így a menedékházat is meglátjuk. Lassan bár, de közeledünk hozzá. Egy teraszon áll, magányosan. Hamarosan el is érjük. Itt jön a meglepetés. Zárva van, jókora lakat díszeleg az ajtón. Nesze neked meleg tea, befűtöt szoba, meleg ágyikóval. Horgos zavar nélkül csapja le a lakatot egy jókora kővel. Majd veszünk Stefánnak másikat. Fa vann ben a szobákban, hamarosan sikerül tüzet is gyújtani. Igy már barátságosabb a hely. Lassan mindenki megérkezik, serpát nem látok egyet sem. Előhalászom a hálózsákom, belebujok. Nem kell se tea, se ennivaló. Elég volt a mai nap izgamaiból.  Hajnali 5 óra körül alszom el a Puzdra menedékház első szobájában.

Járkálásra ajtónyillás zajára ébredek. Hangok hallszanak a folyósóról. A beszédfoszlányokból megértem, hogy megérkezett Stefan. Fel is öltözök és kilépek a szobából. Egy középkorú férfi, parasztos ruhában üdvözöl, és kéri sűrűn a bocsánatot. Úgy értette, hogy ma érkezünk, azért jött csak ma reggel. Semmi gond, bemutatkozok, fel is írja a nevem egy füzetbe. Elmondja mi mindent lehet nálla kapni. Ott van a kis irodája-szobája a folyósó végén, mellette a raktár. Egész kis kincsesbánya a kolozsvári boltokhoz képest. A folyósóról (ami egy üvegezett tornác valójában), gyönyörű panoráma kilátás nyilik. A Puzdra csúcs a középen, balfele a Laptelui mögötte az Anies, a Negoiescu nyereg a kis csúccsal, majd a Galac zárja a belátható gerincet. A Galac alól indul a kuloár amin majd sízni fogunk. Jobbkéz irányában van a Negoiescu völgy, amin az éjjel feljöttünk, jól látszanak a nyomaink. A patakon túl több pálya van amin hamarosan sízni fogunk. Felvonó semmi, mindenhova saját erőből kell eljutni. A ház fölött hatalmas sziklák magaslanak néhány fenyővel rajtuk. Az ösvény amin feljöttünk, tovább megy a fáskamráig, elöbb útbaejti a forrást, amit kiástunk a hó alól és ahol mosakodni lehet meg vizet venni a főzéshez. A fáskamra mellett a budi, két ajtóval, ennyi a Puzdra katlan turisztikai infrastrukturája. Önellátó életmódra kell beállni, ugyanis itt a gondnok csak a raktárból adja elő a féltve örzött portékát. Azonkivül magadnak kell fát vágni, tüzet rakni, vizet behozni, fözni, takarítani. A szobákban kétszintes priccsek vannak, a törzsvendégek lefoglalják helyeiket, a többiek ki hol talál magának. Egy-egy vaskályha van minden helységben. Két hálószoba van, egy közös ebédlő-konyha-nappali, ez a nyilvános tér. A Stefan szobája és raktára privát. Ott csak ő tartozkodhat. Főzni a folyósó párkányán lehet a primuszon. Ez az orosz benzinfőzőt jelenti- legmagasabb szintü tehnologia abban az időben. Ez a ház lesz második otthonom az elkövetkező 8 télre.  A téli szabadidőmnek jó részét töltöm majd itt. A hely, a társaság, erősen vonz. Eléggé vadak a körülmények, de számomra a szabadság szellemét jelentik. Sok boldog és kalandos pillanat vár majd itt rám, életem fontos pillanatit itt élem majd át. Ez volt a pillanat mikor a Puzdra megfogott, és most 40 egynéhány év távlatából is fogva tart.

A Puzdra – a hegyek hegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..