Vasárnap reggeli közösségi futás- séta a természetben, baráti társaságban. Nem az eredmény a fontos, nem harcolunk az idővel, hanem élvezzük a természetet, és foglalkozunk a lelki életünkkel. A sajátunkéval és a társainkéval. Ettől lesz Szakrális ez a félmaratonnyi táv, amelyet a Mária-úton teszünk meg. Olyan mintha a természet nagy templomában vennénk részt egy maga Fennvaló által vezetett szertartáson.
Mivel mindenki a saját ritmusában szeret mozogni, kisebb csoportok fognak kialakulni, akik remélhetőleg elbeszélgetnek, meditálgatnak együtt ezen a 3 órányi úton. Reggel 9 kor indulunk Gyalu központjából, majd az autópálya hídja alatt átszaladva, elhagyjuk a falut. Az egyre emelkedő földúton haladunk a Bátori hegy fele. Itt a Kapulet nyeregben találjuk az első támaszpontot az 5 ös kilométernél. Friss vízzel és kedves, bátorító szóval fogadják a hosszú emelkedőn felkapaszkodó futó, bringázó vagy gyalogoló zarándokokat. Igazából itt találkozunk a Mária-úttal, ami Mákófalva felől jön. Még egy meredek emelkedő vár ránk a hegy tetejéig, de a kilátás feledteti velünk a fáradalmakat. Innen belátható Kalotaszeg észak- keleti része, Méra, Vista, Nádasfalva, nyugatra Mákófalva, Egeres. Dél irányban a Nyugati havasok látszanak Hidegszamos, Kisbánya, Buszkát, Öreghavas, Vigyázó. Továbbhaladva a gerincen bekukkantunk Szucság felé, majd a magasfeszültségű oszlop után elérünk a Mohos tölgy rezerváció határára. Itt egy tanösvény mentén haladva ismerkedhetünk a Natura 2000 terület védett növényeivel. Hamarosan elérjük a Kerek tisztást, ahol újabb támaszpont vár, étellel-itallal-jó szóval. A Kerek tisztás a Hója erdő mitikus helye, aminek nemzetközi hírneve van, a hozzá kacsolódó paranormális jelenségek és földönkívüliekkel való találkozások mondái nyomán. Végighaladva a gerincen, esélyünk lehet ilyenekkel is találkozni, de leginkább egyszerűen gyönyörködni a város távoli képében a Bükk erdeiben a Magura, Árpádcsúcs, Felek gerinc látványában. A Falumúzeum bejáratánál vár a harmadik támaszpont. Idáig tart az erdei táj. Leereszkedünk a Törökvágás meredek utcáján, és a Sétatér fele vesszük utunkat a Garibaldi hídon át. A Malomárok hídja után az Óváron át érjük el a Főteret. Köszöntve Mátyás királyt, a Farkas utcai sátrunknál ér véget a Szakrális maraton. 20 km.-t teszünk meg idáig.
A részvétel ingyenes de regisztrálni kell itt. A táv megtehető futva vagy tekerve, de akár sétálva is. Nem kergetünk senkit de nem szeretnénk a támaszpontokon szolgáló önkénteseket egész nap ott tartani. A támaszpontoknál vizet, gyümölcsöt, és valami finomságot kapnak a résztvevők. Az indulás Gyaluból a református templom közelében lesz. Ide autókkal fogunk kimenni és a sofőröket visszavisszük majd az autóikhoz. Érkezés a Farkas utcai Mária-Út sátornál lesz.