Szentmisére készül a Nyeregben összesereglett néptömeg. Az eső elállt, a Nap kukucskál ki a felhők közül. Izgalom hullám vonul a Nyergen végig.  Érkezik a Pápa. Előbb csak a kivetítőkön jelenik meg a fehér Duster, átlátszó tetővel. A Szentatya integet, lassan megkerüli a számára fenntartott úton a teret, majd egyenesbe fordul az oltár fele. Kétméternyire halad el mellettem, láthatom arcát. Elérkezett a várva várt pillanat, célhoz ért a zarándoklat. Teljesített feladat? Elért cél? Lelkes izgalom kavarog bennem. A cél maga az út. Ezt sokszor megtapasztaltam most is így van. Nem hoz extázisba a pillanat. A beteljesedes érzése viszont végigárad rajtam. Átélem az utóbbi 9 nap minden fontos pillanatát. Megérte. A szép, felemelő emlékké vált a történetnek, ez a méltó lezáró momentuma. Örülök, hogy itt lehetek.

Az év elején kezdődött a zarándoklat szervezése. Mátyás király csapat vezetője leszek, mint a tavaly. Aki jelentkezik, olvassa el a blogomon mire vállalkozik. Jöttek a jelentkezések, folytak a beszélgetések. Bizonytalanságot, félelmet éreztem a jelentkezők hangjában. Valóban velük fogok menni? A tavalyi csapat csodálatos volt, de idén senki nem tart velem közülük. Közben zajlik az élet, megvolt az Istria red kaland is. Egyre közeleg az indulás pillanata. A Pápa látogatása mindent felborított, már nem a búcsúra megyünk, hanem Őszentségével találkozni.  Egy hívás érkezik Ferencz Zsolttól, aki FB ismerősöm, de egyedüli kapcsolatom vele- egy üzenet- ismerjük e mi egymást? Ezt kiderítendő találkozás jó hangulatban zajlik le, aminek végén, Zsolttal és Marcival a zarándokcsapat tagjaiként búcsúzunk egymástól. A projekt: eljutni Csíksomlyóba, 8 nap alatt a Mária-úton, közben találkozni az út mentén élő emberekkel és 10 000 eurót gyűjteni Ágicának. Zarándoklat a nyilvánosság előtt. Az ellentétek egysége- lehetetlen feladat az első ránézésre-, izgalmas kihívás számomra. 2016-ban ilyen gondolattal indultam Csíksomlyóról Budapestre. Megmutatni a nyilvánosság előtt egy zarándoklatot. A zarándoklat csodálatosan sikerült, de a nyilvánosság kimaradt belőle. Visszatekintve, világos hogy nem voltam rá felkészülve. Most fel vagyok? Hamarosan kiderül.

Május 24 péntek reggel. Izgatottan készülődök, pakolom a hátizsákom a minimális szükséges de minden eshetőségre elégséges holmival. Rutinosan teszem, meg is mérem indulás előtt. 10 kg- ez jónak tűnik. Fél kilenckor kilépek a kapun és kezdetét veszi a nagy utazás. Első állomás a Rádió Donát úti székháza. Gyalog megyek odáig, bele kell éljem magam az indulás hangulatába. Ismeretlen autó húz le mellettem, a sofőr gratulál a vállalkozáshoz jó utat kíván Csíksomlyóra. Ennyire ismert már is ez a projekt? A stúdióban sajtótájékoztató élő adásban. Beülök a fiúk közé, kapom is a kérdéseket. Nyugodtan válaszolok, bár érzem az izgalmat. Búcsúzkodás a rádiósoktól, a Főtérig kisebb csapat kísér.  Áldás a Szent Mihály bezárt ajtója előtt. Utolsó interjúk az indulás lázában. Beugrunk a Életfához, hiszen aktív partnere az akciónknak.  Ismerősök integetnek az utcán, sikert kívánnak.  Györgyfalvi út, Borháncs, Felek oldal, majd végre ki a természetbe. Mögöttünk már a város, kezd tudatosulni, hogy végre úton vagyunk. A tavalyi zarándoklat emlékére Kuszi bácsi vár minket, egy kis keksszel egy közös éneklésre. Egészségi okok miatt az utat nem vállalhatta az idén, de lélekben velünk akar lenni.

Györgyfalva hamar a hátunk mögött marad, az aszfalt után megismerkedünk a valódi anyafölddel. A sár az, amivel magához akar kötni. Gyönyörű zöld minden, hála a sok esőnek, ami az utóbbi napokban megáldotta ezt a földet. Már látjuk a Kolozs határában levő ortodox templom tornyát, de figyelmeztetem társaimat, hogy sokáig kell keringenünk körülötte, amíg a mai célunkat elérjük. Jó iramban haladunk, kellemesen beszélgetünk, sikerül kiszakadni a mindennapok szorításából. A fiúk végzik a munkájukat, bejelentkeznek, kérdésekre válaszolnak, tudósítanak. Kisse furcsa számomra, de nem zavaró. Sikerül velük hosszabb beszélgetéseket is lefolytatni, anélkül, hogy a telefon beleszólna. Hiányos a térerő, vagy más oka is lenne? Majd kiderül az elkövetkező napokban. A Szamos-hát vízválasztója fele közeledünk, előttünk már az Aranyos vízgyűjtő területe látszik. A vasút kanyarog alattunk,  jól követhető,  mivel a töltés mentén fák sorakoznak. Vajon miért ezt a kies vidéket választották a fő közlekedési folyosó kialakítására a 19. században, amikor a vasutat megépítették. Torda nem volt képben akkor? Miért? A magasság növekedésével a gondolataink is átrendeződnek, elvontabb témák kerülnek elő.

Az erdélyi táj nélkülözhetetlen eleme a juhnyáj, hamarosan az is látókörünkbe kerül. A nyáj nélkülözhetetlen része a kutya. Persze nem így, egyes számban. Általában csapatosan jelennek meg,  fitogtatják az erejüket az arra járó vándorok előtt, eltávolodva az őrizendő nyájtól. Az emberhez legközelebb álló állatok, nem félnek, de tisztelik az embert. Próbára tesznek mindenkit, aki területükre lép. Indulásunk előtt a veszélyekről beszélgetve egyik téma a kutya volt: hogy kell ellenük fellépni, viselkedni, mennyire biztonságos közlekedni közöttük? Marci félelmei voltak a legerősebbek, neki ajándékoztam az ultrahangos kutyariasztómat, amit valamikor rég a tájfutó gyereknek vettem. Hasznos eszköznek bizonyult egy ideig, ma már túlhaladott. Nélküle is meg tudom a kutyás konfliktusokat oldani. Itt, ebben az emelkedett hangulatban, lehetőség is adódik egy gyakorlati demonstrációra. Egy domb mögül erős kutyaugatás hallszik majd megjelenik egy kisebb falka. Az úton maradunk, de feléjük kell haladnunk. Pásztor nem látszik sehol. A csapat élen vagyok és beszélgetni kezdek a kutyákkal. Tartják a tisztes távolságot, de vicsorogva jönnek mellettünk kitartó ugatással. Mintha egymást biztatnák. Látszik is a vezérük ambíciója, igyekszik közeledni, egy kis kalandra vágyik valószínűleg. Mi lesz most? -kérdi Marci- elég közel vannak hozzánk, akár támadhatnának is. Menjetek -mondom- én lemaradok a kutyákkal. Megállok végignézek rajtuk, majd rájuk szólok azon a hangon, amelyre tudom, hogy hallgatnak. Kutyája válogatja, de néhány perc után el szoktak oldalogni. Ezek most nagyon hamar reagálnak. Kétszer szólok, a vezér megáll, majd megfordul és eloldalog. A többiek követik példáját, persze a távolból még hangoskodnak egy ideig. Marci megkönnyebbülve kérdi- ez ilyen egyszerű?- Igen, egyszerű csak a szándék világos kell legyen benned. A kutya nem a szót érti, hanem a szándékot. Nem bántani akarom, hanem parancsolok nekik. A hanglejtést a pásztoroktól tanultam. Ők élnek legközelebb ezekhez az állatokhoz. La oi-mondom-menj a nyájhoz, végezd a dolgod. Ez a parancs, ezt teljesítik. A kutyás beavatás megvolt. Többé nem fognak félni, idővel megtanulnak beszélni is velük.

Kolozsvár fele nézünk. Ezt már eddig is megtettük néhányszor, és megállapítottuk, hogy esik. Telefonon is megerősítették, akikkel beszéltünk. A fekete felleg már nagyon közel jár, néhány csepp ránk is hull. Köpenyt elő mondom társaimnak. Segítünk egymásnak elrendezni a köpenyeket. Az égi áldás nem is várat magára,ránk zúdul bőségesen. Traktor úton vagyunk, a keréknyomban eddig kényelemesen haladtunk. Hamarosan megtelik vízzel, ami persze feláztatja  az alapját is. Eddig Marci óvatosan kerülte a tócsákat, saras részeket, vigyázva a vadi-új világos színű cipőjére. Hamar megtelik a keréknyom és bokáig merülünk a sárba. Innentől fogva fölösleges a cipő nedvességével foglalkozni. Felülről folyik be a víz majd oldalt ki, jó hogy nem marad benne. A sár sem tapad ha a vízben lépkedünk. Megvan ennek a terepfutásnak mászásnak, a dagonyás technikája is. Gyorsan tanulnak a fiúk, az eső csap rendesen, de jó hangulatban haladunk. Újabb nyáj pásztorral ezúttal, a kutyák csak üdvözölnek, ahogy mi is a pásztort. Ő is a köpenye alól szemléli az esőt. Közeledünk Kolozs határához, az eső is alábbhagy. Túl vagyunk a második beavatáson is.

Kolozs három templomtornyát nézzük. Melyikhez menjünk hamarabb? Az ortodox templom fenn a hegyen már mögöttünk van.  Elég volt a sárból, úgy döntünk az aszfalton indulunk a falu központja fele. A református parókia az első állomásunk. Szívélyes fogadtatás kis tésztával- ásványvízzel, majd egy gyerek átkísér a katolikus parókiára, ahol a szállásunk is lesz.  Itt is kis fogadás, víz helyett már pálinkával. Elhelyezkedünk, átöltözünk, majd a református főgondnokhoz megyünk vacsorázni. Bőséges asztal, vidám beszélgetés. A parókia tanácstermében közben már gyűlnek a falubeliek, mindhárom felekezetiek, sok ember vár ránk, örülnek hogy valóságban is látják azokat az embereket, akiket csak a hangjukról ismernek. Könnyen indul a beszélgetés, nekünk sok mondanivalónk van. Belejönnek a helyiek is, oldott hangulatban szól mindenki, a maga tudása szerint. Igazi közösségi élmény. Áldással zárul az együttlét, amit mindegyik felekezet részéről megkapunk. Így működik itt az ökuménia. Kis közösség, aki összetart, közösen tesznek mindent. A gondnok egy kis falunézésre hív, ami természetesen a kocsmában ér véget. Sokat megtudunk Kolozsról, az itt élő emberekről, a viszonyukról az őket körülvevő világgal. Szépnek, sikeresnek ítéljük nyugtával az első napot. Milyen lesz a holnap?

 

Zarándoklat az életért-300 km a Mária Úton. Az indulás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.