A Szakrális Maraton gondolata akkor fogant meg bennem, amikor a sportbeli teljesítményt nem tudtam végcélnak elfogadni, kerestem azt a pluszt ami még vele jár. A természentbeni futásra gondolok, ami mára nagy divat lett és egyre többen választják ezt a mozgásformát. Magam túl vagyok a 15 000 km en mióta elkezdtem. Kilépni a komfortzónából, szintén divatos szlogen, a futás kitűnő lehetőség erre. A természetben egyedül lenni önmagaddal, nagyon vonzó, viszont kevesen jutnak el odáig. Az okok sokfélék, alapvetően társas lények vagyunk és természetünktől távol áll egyedül hosszabb időt eltőlteni. Az élmények csoportos megélése viszont tágítja a lehetőségek tárát. Konkrétan 2013 ban elindultunk néhány társammal a Mária-úton a hegyen maradt hegymászó barátunk emlékére. Amit ezalatt megéltem több volt annál amit elvártam. Sport teljesítmény volt, de lelkiekben olyan pluszok jelentkeztek, amelyek biztattak a folytatásra. A zarándoklat fogalma elég ködös és távoli volt számomra. Az utat megtenni egy rövidebb idő alatt, az élményt belesűríteni néhány napba, vagy akár néhány órába izgalmas feladatnak tűnt. 2016 ban találkoztam több ilyen kezdeményezéssel. Akkor jött össze számomra is a Csíksomlyó Budapest futás amit akkor közösen elneveztünk Szakrális Maratonnak. A tartalma akkor még nem volt világos. A szellemi fejlődésnek azt az útját járom, hogy sugallatok hatására elkezdek valamit, anélkül hogy világos lenne számomra, mit is csinálok. Útközben áll össze a kép és a végére meg tudom fogalmazni, hogy mit miért tettem, teszek, fogok tenni. Kissé fordított, a megszokotthoz képest, de izgalmas, mozgalmas.
2017 ben a somlyói kegytemplom elől indulva megfutottam az 54 km es útvonalat, emberekkel találkoztam, beszéltem, átadtam valamit abból ami bennem volt, befogadtam azt ami felém jött. 2018 ban zarándoklatot vezettem Csíksomlyóra a búcsúra, azon az útvonalon amelyen 16 ban jártam. A 18- as Szakrális Maraton csak érett belül, racionálisan nem is foglalkoztam vele. Kaptam egy meghívást a vásárhelyi EKE futóitól: Fussak velük a Mikházára a Mária-úton. Örömmel fogadtam, nem támasztottam elvárásokat, nyitott voltam és eltökélt abban, hogy az eddig megélt szellemi kalandokat, beviszem ebbe a futásba. Zsolttal indultunk Kolozsvárról. Hozzá közel áll a vallásos közeg, részt vett a 2016- os Mária-maraton egy szakaszán. Vásárhelyen Zsombor szervezte a csapatot. Szombat reggel az állatkerti kőmedve előtt találkoztunk vele, Tiborral, Zolival és Anikóval. Rövid ima és neki is lendültünk. Arra kértem a társakat, hogy maradjunk hallótávolságban, menjünk olyan ritmusban, ami mindenikünk számára elfogadható, ne szakadjunk szét, ne húzzunk túlságosan. A fejemben azok a feladatok voltak amelyeket a zarándoklat alatt a társaimnak adtam, ezeket forgattuk itt is magunkban. Mindenki természetesen és láthatóan jól érezte magát. Voltak felemelő és lesújtó pillanatok( hatalmasat estem orromból ömlött a vér). Megálltunk állatokat nézni, tájat csodálni növényeket vizsgálni. Megbeszéltük mindenkinek a sportéletét, vágyait, terveit. Többé- kevésbé idegenekből, egész jó csapattá álltunk össze kb. 6 óra alatt. Ezt nevezem felgyorsításnak, amit megéltünk együtt, valószínáleg napokig tart amíg leülepszik elrendeződik. Az élmény viszont ott van bennünk, vissza lehet nyúlni hozzá, átértelmezni, más szemszögből megvizsgálni. Jobbágyfalván a katolikus plébánián frissítettünk, ettünk, ittunk, a Tündérilonába csak épp bekukkintottuk, egy üdvözlő kézfogás erejéig. A Só útján egy hegytetőn utolértük az EKE csapatát akik Jobbágyfalváról indultak, beszélgettünk velük egyet, majd továbbfutottunk. A Mikházi keresztig megszenvedtük a napsütést, meleget, vízhiányt, de boldogan mondtuk a Miatyánkat a kereszt körül. Lejeb már vizet is találtunk. Hűsültünk, ittunk. Harangszó mellett futottunk be Mikházára. Nem nekünk harangoztak, sok ember volt az utcákon, temetéssel, esküvővel, keresztelővel mind találkoztunk. Elsők voltunk a Ferences templom kertjében akik megérkeztünk. 35 km térben, 6 óra időben és nagyon sok lelkiekben, szellemiekben. Sokat tanultunk egymástól, beleláttunk egymás egyéniségébe, életébe, talán mintákat vehettünk arra, hogy mit hogyan lehet megoldani. Lassan érkezni kezdtek a korondi és parajdi bringások, a vásárhelyi bringások, az ekés csapat is beért, a busz is. Kb. 100 ember jött el, találkozni egymással és lelki töltetet kapni. Másat, többet, mint amit egy túrán, vagy akár a templomban kaphat. Meghallgattuk a mikházai ferences rend történetét, végigjártuk a múltat, megettük a gulyást, megittuk a sört. A harmadik Szakrális Maraton itt ért véget, mindenki futása folytatódik a mindennapokban.