Vasárnap május 13. Napsütéses reggelre ébredünk Mezőmadarason. Reggelre Szilárd is megjelent, éjjel érkezett, aludt, kipihente magát, kész a mai napra. Fél nyolckor már várnak a parókián. Bőséges a reggeli, vidám a beszélgetés. A mai nap hosszúnak ígérkezik, időben térben egyaránt. Előzőleg Vásárhelyig terveztem menni, de végül Jobbágyfalváig kell mennünk. Ez egy 40-es táv. Reggel sugallatom érkezik, hogy könnyítsek a csapat dolgán. Izoldát megkérem, hogy vigye el a csapatot a Remeteszeg fölötti dombra, a fehér keresztig. Az kb. 8-10 km út, annyival is közelebb leszünk Vásárhelyhez. Kati csatlakozik majd itt, izgatottan hívott, sms-ezett, hogy pontosítsuk a helyszínt. A Maros partján mondtam, de ez nem volt  kielégítő válasz. A gyaloghídnál. Az megfelelő, 11-12 körül. Mindez a kommunikáció úgy folyt, hogy Madarason nincs Vodafone jel, csak időnként és helyenként. Sietek a reggelivel, mert én nem autózok. Van 1 órátok, azután induljatok, én majd megvárlak a keresztnél. Az nem létezik, nem érhetsz oda hamarabb … és hasonló szövegek hangzanak, de indulok. A piros anorákomban, mert azért vékony a levegő reggel, zsebében a telefonom, mást nem viszek magammal. Kellemesen kimelegszem a faluból kifele. Néhány száz méter az aszfalton, aztán erdő, tisztás, mező és aránylag gyorsan kiérek a tetőre. Gyönyörködök egy néhány percet a kilátásban, nagyokat szívok a friss levegőből. Visszagondolok a tavalyi medvés mesékre. Kezdem sajnálni, hogy nem jelent meg egyetlen medve sem az utunkban, bár távolról egyet, szeretnék látni. Az aszfalton szaladok egy km-nyit aztán be újra az erdőbe. Széles tisztás vág át az erdőn, az tele lesz esztenákkal- gondolom, inkább a fák között futok tovább. Látszanak is az esztenák, de elég távol vannak, hogy a kutyák ne foglalkozzanak velem. Haladhatok jó futólépésben, enyhén lejt a terep. Jól esik ez a reggeli futás, a lassú napi tempó már frusztrálni kezdett, habár minden nap futottam is egy rövidet. Sajnos a fák közül az ösvény kikanyarodik a tisztásra, aminek a közepén egy tanya van, rengeteg juhval és kutyával. A kutyák a gazdáik körül heverésznek, de érkezésemet örömmel veszik. Végre van kit ugatni, meg is indulnak felém vagy 8-an. Lassítok, hogy a futó ritmus ne ingerelje őket, de a lendület csak megvan mindkét részről. Egy szép füves részen találkozunk, nagy ugatás közepette. A vezér felvont ínnyal szorgoskodik körülöttem, a többiek nyugodtabb hangnemben próbálnak a hátam mögé kerülni. Ismerem a kutyafalka taktikáját, igyekszem a fák árnyékában maradni, a hátamat biztosítva tartani. Közben ordibálok én is rájuk, tartják is a tisztes távolságot. Valószínűleg értik az én hangomat, azt ismételgetem, hogy a juhokkal foglalkozzanak. Nem is lenne gond, ha távolodni tudnák tőlük, akár békésebben is megbeszélhetnénk a dolgot. Sajnos nekem közeledni kell az esztenához mert más ösvényt nem látok. A gazdák botvégére támaszkodva élvezik az előadást, amit a kutyákkal közösen játszunk. Hallótávolságba érek, köszönök nekik: magyarul románul-nem tudom megállapítani távolról mifajták lehetnek. Végül magyarul válaszol a falkavezér, elég magas lóról, hogy mit keresek én ott. Megyek Vásárhelyre, mondom, Madarasról jövök. Hogyhogy így semmivel, és mért járok én itt, mert veszélyes, medve, kutyák bla.,bla…Mondom, hogy a többiek majd autóval jönnek, nekem így esik jobban. Hát vigyázzak magamra, mert sok a veszély. Azzal behúzódnak a kunyhóba, gondolom reggelizni. A kutyasereg csendben ült amíg a gazda beszélt, tétovázva néznek, hogy mi legyen tovább. Én lassan indulok az ösvényen , most már távolodva a tanyától. A kutyasereg csendben követ, megtartva a tisztes távolságot. Közel már az erdőszéle, remélve hogy lemaradnak és nem foglalkoznak velem, futólépésre váltok. Erre nagyon felélénkül az egész csapat, futni kezdenek felém. Hirtelen megállok feléjük fordulok, és kezdődik az acsarkodás kutyanyelven. A gazdák békésen nézik a jelenetet, nem szólnak bele. Én közben biztosan hátrálok az erdő fedezéke fele, a kutyák is csillapodnak, megvolt  reggeli adrenalin injekciójuk. Nekem is. Az erdőbe már valóban nem jönnek utánam, visszaballagnak gondolom a reggeli reményében. Most már valóban futólépésre válthatok.  Jó az ösvény, hamarosan megjelennek Harcó falu első házai. A főutcán balra térek, el kell érnem azt az utat amiről a hegytetőn letértem. Hamar a kereszteződéshez érek, nem látom Izolda autóját sehol, elindulok Remeteszeg fele. Majd utolérnek, másfele úgysem mehetnek. Azért mégis felhívom Kuszibácsit. Nem cseng, tehát még benn vannak a madarasi medencében. Folytatom a futást felfele a hegynek, élvezve a madarak koncertjét, a reggeli friss levegőt, a napsugarak melegét. Közel járok a tetőhöz mikor Kuszibácsi visszahív, hogy most értek az útkereszteződéshez, várjanak e rám. Ne várjanak, jöjjenek szaporán, mert én mindjárt fenn vagyok. Hamarosan előbukkan Vásárhely, majd a fehér kereszt egy nagy fa árnyékában. Itt várom be a csapatot. Izolda ajánlja, hogy bevisz Vásárhelyre, de nem fogadom el. Itt vállunk el, énekkel, fotózással, ölelésekkel. Innen újra közös az út. A Máriaút frissen festett szakaszán haladunk, a hűvös erdőben. Szilárd bemutatkozóját hallgatjuk, kérdezgetünk, beszélgetünk, mesélünk a mi eddigi utunkról. Dicsérem az új szakaszt, amíg az erdőszélen nyomtalanul el nem tűnik előlünk. Bevetjük magunkat a sűrűbe, boklászunk egy ideig, amíg újra ráakadunk. Néhány oszlop azért még elkel ide, különben jó munkát végzett a vásárhelyi EKE. A temető mellett érünk a városba. A jelzések a villanyoszlopokon mutatják a jó irányt számunkra. Egy útkereszteződésben nem látszik a folytatás, megszólítunk egy arra bringázó ifjú hölgyet. Nem hallott soha a Máriaútról, de a Maroshíd fele el tud irányítani. Mutatjuk neki a jelet, miután megtaláljuk. Érdekes mondja, majd utánanéz a neten. Kati jelentkezik, hogy már megérkezett a találkahelyre és türelmesen vár ránk. Kuszibácsi is szorgosan telefonálgat ő, az Öccsével egyezteti a találkozót. Szerencsére ő a híd lábától 200 m-re lakik. Kacskaringózunk az egyre szélesebb és forgalmasabb utcákon, és végre elérjük a Maros partját. A gáton haladva látszik már a keresett híd és az aki ránk nagyon vár. Egy középtermetű hölgy, távolról hatalmasnak tűnő hátizsákkal, jól felöltözve integet nekünk. Elénkbe szalad, örülünk mindnyájan a találkozásnak. Meg is kínál mindenkit egy kis édességgel, legyen kellemes az elkövetkező együttlétünk. Induljunk mondom, lesz majd időnk az úton ismerkedni, beszélgetni. A híd túlsó oldalán újabb találkozás. Péter, Kuszi bácsi testvére vár ránk. Egy könyvet kap mindenki mellé vizet, rágcsálnivalót. Leülünk a közeli padra, néhány szóra Péterrel. A parton bringások, futók, sétálók közlekednek, ránk is kérdeznek, kik vagyunk, honnan jövünk, hova tartunk. Van még érdeklődés az emberekben, egymás iránt. Igaz rohamosan csökken és egyre szűkebb körökben nyilvánul meg. Zarándokok vagyunk, ez a státus szimpatikus mindenkinek, mi is jól érezzük magunkat ebben a minőségben. Péter is bejárt egy zarándokutat, a könyve arról szól, itt most mesél is róla. Közben megindulunk a Maros partján, Marosszentgyörgy fele. Vasárnap dél van, nyugodt emberekkel találkozunk, gyerekeket és/vagy kutyákat sétáltatnak. Vikend telep, Maroság, Sörpatika, Vásárhely kedvenc helyei, Péter szépen beszél róluk. Nem állunk meg egyiknél sem, haladnunk kell. Kikanyarodunk a mezőre, poros úton újan épült vagy épülőben levő házak között haladunk, párhuzamosan a főúttal. Itt kellemesebb, kisebb a forgalom, habár néhány fekete BMW jól beporoz. Péter elválik, hazaindul, mi hamarosan elérjük Szentgyörgyöt. Megkeressük a katolikus plébániát, de csak kívülről tiszteljük meg. Meleg van, lassan haladunk a falu utcáin, vegyes a járókelők serege, néhány barnabőrű szólít meg, különféle ajánlatokkal. Én szó nélkül továbbmegyek mintha nem érteném, nem akarok belebonyolódni olyan beszélgetésbe, aminek semmi értelme, hatni úgysem tudunk egymásra, túl távol állunk lelkileg, szellemileg. Kellene kommunikálni velük, de most nincs itt annak az ideje.  Lassan véget ér Szentgyörgy, a Karmelita kolostor kerítésének árnyékában állunk meg, egy kis rögtönzött ebédre. Nem megfelelő a hely, sok autó jár és jó nagy port csapnak. Zsuzsinak sikerül a hátizsákját beborítani a vizesárokba. Szerencsére be volt csukva így hamar kihalásszuk és nem esik kár benne. Tovább indulnunk, majd Tófalva végén, az erdő szélén fogunk ebédelni. Sok bringással találkozunk kedvesen köszöngetnek, sok családot látunk tekerni, kisebb nagyobb gyerekekkel, saját bringán vagy a felnőtt mögött a gyerekülésben.  A faluban sok a hétvégi ház, most sürögnek forognak, beszélgetésbe is elegyedünk velük, mesélik a saját zarándok emlékeiket. Csejd közelében térünk le a poros, aszfaltos, köves útról és indulunk be az erdő fele. Az erdőszélen hétvégi házikó- szerü építmény van, gyerekek rohangásznak, a felnőttek sütögetnek meg sütkéreznek. Az autóból lagzilajcsi stílusu magyar manélé bömböl.  Magyarul köszönök rájuk, bambán néznek, románul megismétlem, arra már reagálnak, de nem sok érdeklődést mutatnak. A gyerekek közelebb jönnek, mutatják a játékaikat és mutatványaikat. A tarka társaságtól távolabb telepszünk le, ahova a zaj elviselhető mértékben jut el hozzánk. Eszünk iszunk, beszélgetünk. Kati és Szilárd az új tagok, róluk próbálunk többet megtudni. Szilárd tapasztalt túrázó, ismeri Erdély néhány vidékét, hegyekben is járt. Amúgy Pécs környékén született, most Budapesten él és dolgozik, váltás előtt áll, még nem látja világosan a maga előtti utat, de az eddigiről mindenképp le akar térni. Gyógyszeriparban dolgozik. Mondtam neki, hogy tőlem alkalomadtán sok rosszat fog hallani a gyógyszeriparról. Én vagyok az ő embere akkor, mert ez a fő oka a váltásának, otthagyni a gyógyszeripart.  Kati Szászrégenben született, Vásárhelyen kántor volt egy református gyülekezetben, most Budapesten él és a jó utat keresi. A lánya önálló életét éli, most szervezik az esküvőjét. Magának ki kell egy új életpályát találni. Azért jött erre a zarándoklatra, hogy ehhez találjon támpontokat. Szóvá teszem, hogy a hátizsákja kissé nagyra sikeredett, amint eddig láttam nem egy rutinos túrázó, majd változásokat fogunk eszközölni a csomagon. Ma ki kell így bírni. Indulunk. Kati számára ez az első emelkedő, kezdődik is a lamentálás a kikérdezés, hogy milyen magas és hány km, mikor lesz majd lapos és egyáltalán…  Igyekszem az infót úgy adagolni hogy ne mondjak semmi konkrétat, lehetőleg megnyugtassam. Ez így nem sikerül, inkább megijed. Engem lekáderezett és az eddigi képem ami benne kialakult az a legionárius kiképzőtisztéhez hasonlít. Nem baj, valahonnan el kell indulni, majd változik alkalomadtán. Nem lesz könnyű integrálni az új csatlakozókat a csapatba, az eddig kialakult szellem mindenképp változni fog. Szilárd Katival tölt több időt, Zsuzsi Kuszibácsival, én meg ingázok közöttük, közben gondolkodom a feladatokon, figyelem az utat. Rég jártam errefelé akkor sem találtuk a pontos és helyes utakat. A jelzések eléggé szórványosak, de az irányt elég jól lehet tartani. Nem szeretnék plusz távokat megtenni, most a legrövidebb utat kell megtalálnom. Ahol nem vagyok biztos, inkább pihenőt adok és elmegyek megkeresni a helyes utat. Szilárd segít ebben, jó túratársnak ígérkezik. Kisebb tántorgásokkal el is érjük a Székelybő fölötti gerincet, élvezzük a kilátást és a szelet ami nem fúj erősen, de kellemesen hűsít. Egy nyeregben egy idősebb párral találkozunk. Messziről azt hittem, hogy utolértük az előttünk levő zarándokcsapatot, aki Vásárhelyről indult ma reggel. A pár is a búcsúba igyekszik de autóval, Bőben vannak megszállva, kijöttek ide körülnézni, majd holnap indulnak tovább. Sok idő van szombatig, sok helyet be akarnak járni. A gerincen továbbhaladva, egy hatalmas kereszt jelenik meg előttünk, a sokadik hegyen. Feléje haladunk de nem közeledünk. Kacskaringós az ösvény, erdei tisztásokon, és dombtetői legelőkőn visz át, aránylag könnyen követhető. Kezd szétszakadni a csapat, feladatot kell kiadnom, hogy egybe tarthassam. 100 lépés és váltás, ez lesz az elkövetkező óra feladata. Nekem nagyon egyszerűnek tűnik, ennek ellenére nagyon sokszor kell újra magyaráznom. Fegyelem, koncentráció hiánya nem tudom eldönteni mi az oka. 100 at kell lépni, utána megállni, megvárni a sor végét. Kicsit megkavarja az, hogy én nem váltok, megmaradok a második helyen. Nehéz a sor végéről irányítani az elsőt, ha ő nem figyel, könnyen eltévedhetünk. Egy helyen sikerül kettéválnia a csapatnak. Én megyek előre jelzés nélkül, a természetes irányba, Kuszibácsi viszont a jelzés mentén belebonyolódik az erdőbe. Megállunk kiabálunk, semmi válasz. Végül felhívom, elmondja hol van. Visszamegyünk, várjon meg ott ahol van. Meg is találjuk Kuszibácsit, a jelzés egy idő után viszont eltűnik. Bóklászunk egy negyedórányit az erdőben amíg visszatalálunk arra az útra amit elhagytunk mikor visszafordultunk. Sebaj, a feladat egyre jobban megy, végre világos mindenki számára. Haladunk is szépen ugyanis az aki a sor végén csigalassúsággal vonszolja magát, a sor elején egy párduc sebességével tör előre.  Összességében a sebesség így elfogadható lesz, mindenki odafigyel, mivel az elsőnek a jelzéseket is kell figyelnie. Ezt a menetelési módot különben a rómaiak használták, nagyon hatékonyan mozgatták ezáltal a légióikat.(valahol csak van közöm a légióhoz). A nagy kereszt lassan a hátunk mögé kerül, de még mindig egy völgy választ el tőle. A mi hegylábunk amin haladunk ereszkedni kezd és hamarosan kijutunk az erdőből. Előttünk terül el Jobbágyfalva. A  mai szálláshelyünk a Tündér Ilona kempingben lesz.  Boldogan lépkedünk a dombon lefele, beérünk a faluba. A faluszélén itt is a barna-bőrűek fogadnak, kissé furcsán néznek ránk, a gyerekek közelebb is jönnek, beszédbe elegyednek, kéregetnek is egy kicsit. A szállás a falu túlsó végén van, és kisebb csüggedést vált ki, fogytán a türelem, a nap is kezd a hegytetőn eltünedezni. Volna rövidebb út is, de a Nyárádon csak egy híd van, így a kerülővel még hosszabbodik a mai nap menetelése. Boldogan vonulunk be a Tündérilonába, ahol ismerősök üdvözölnek. Szász Csaba a tulaj, pálinkával vár. Miklós a Vásárhelyi zarándokcsapat vezetője és Anita aki Kecskemétről indult és viszontagságos útja volt idáig, örömmel üdvözölnek. Egyre koncentrálódik a zarándokélmény, ahogy közeledünk Somlyó fele. Holnap már elérjük a 100 km határát. Az idei búcsúra az Erdélyi Mária-út Egyesület meghirdette az utolsó 100 km programot, ami arról szól, hogy a Somlyó előtti utolsó 100 km  mintaszerűen legyen kiépítve, kijelezve, minden faluban tudjanak a zarándokokról, várják őket. Itt várnak minket, a hely kötődik a zarándokokhoz. Ezelőtt két évvel baleset folytán a kemping főépülete az étteremmel, konyhával leégett. Nagyon gyors és hatékony segítség érkezett azoktól, akik jártak erre laktak itt, igénybe vették a helyet. Egyértelműen az Isteni gondviselésnek tulajdonította mindenki, hogy ilyen rövid idő alatt a szűkös anyagi források ellenére, sikerült újjáépíteni és visszaadni rendeltetésének az épületet.  A vacsora és társasági élet mellett az esti rutin részévé vállt az elfáradt lábak kezelése. A vizihólyagok  sokasodnak a zarándokok lábán, azokkal egyre többet kell foglalkozni, különben eljön a pillanat mikor már nem lehet cipőt húzni. Kati mentősként dolgozott 10 évet, nagy szakértelemmel lát hozzá a kezelésekhez. Én a bevált módszernek a vízhólyag megvarrását tartom, a legegyszerűbbnek és leghatásosabbnak. Ez abból áll, hogy egy cérnát át kell húzni a hólyagon, azon keresztül a folyadék eltávozik anélkül hogy levegőt kapna. Így gyógyul a bőr leggyorsabban. Lassan nyugovóra tér mindenki. A holnapi napra gondolok, hogy a csomagok súlyának a csökkentésévek növeljük a menetsebességet. A csomagszállítást elutasítottam indulásból, de mostanra változott a véleményem. Bercivel találkozok, aki tavaly zarándokvezetőként, nagy népszerűségnek örvendett. Ő fogja a Vásárhelyi csapat csomagjait átvinni Sóváradra. Megkérdem, hogy alkalomadtán elvinné a mi csapatunkét is. Szívesen, készítsük csak össze, ő majd délután jön utánuk. Két műanyagzsákot keresek elő a zsákomból, és összehívom a csapatot. Elmagyarázom, hogy csak szigorúan a napi szükségeseket tartsák maguknál, a többit tegyék a zsákokba, azok autóval fognak utazni. Örömmel fogadják a javaslatot, ezzel zárjuk a vasárnapot. Ez volt az eddigi leghosszabb napunk, térben időben egyaránt. Az útvonal itt látható: https://www.strava.com/activities/1570756308

Mátyás király zarándoklat a Mária-úton negyedik nap. Vásárhely

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.