Szombat május 12. Fél nyolckor startolunk a panzióból, első utunk a boltba vezet, beszerezni a reggelit. Felszerelkezve a mai élelemmel, vígan masírozunk a hegyen kifele, harmadik napunk az úton kezd belejönni a társaság. Hatalmas kolostor épült a dombtetőn, odáig aszfaltos út vezet. Marócháza fele köves poros úton indulunk. Szerencsére az autók kevesen vannak és lassan járnak, így minimális por kerül az orrunkba. A társaság vidám, Attila jól halad viccelődik, mesélget, egészen oldott(féltem a tegnapi események után hogy bajok lesznek vele). Újabb feladatokat osztok ki, hallgatunk, beszélgetünk, éneklünk, imádkozunk. Megy a zarándokprogram szinte magától. Féltem a szellemi- lelki programoktól, nincs hozzá tapasztalatom. Az inspirációra bíztam magam és jól haladnak a dolgok. Engedem a csapatszellemet megszületni, érvényesülni, fejlődni,  épp csak terelgetem, hogy ne tévedjünk el. A térben való tájékozódás szintén egy kihívást jelent számomra. Ismerem  Mária-utat, de nem annyira, hogy a jel nélküli szakaszokon el ne tévedhessek. Megígértem magamnak, hogy a jelzéshiányos szakaszokon rábízom magam az inspirációra, a helyszellemre, ami a helyiek tanácsa által jut el hozzánk. Nem akarok GPS segítségével haladni, lehetőleg csak természetes módon tájékozódni. Tuson falu végen egy focipálya mellett egy terebélyes nyárfa alatt költjük el a reggelinket. Forrás is csörgedez mellettünk, de inkább a boltból vásárolt vizet fogyasztjuk. Az útszéli kutak, források el vannak hanyagolva, főleg azokon a helyeken ahol vezetékes víz van. Legfeljebb az állatok isznak belőle, mi is óvatosak vagyunk. Régen kifejlesztettem azon képességem hogy felismerjem az iható vizet. Kissé elhúzódik a reggeli, de időben vagyunk. Üzdiszentpéter a következő falu, ez már a régeni úton van, nagyobb a forgalom, zaj, por. Szaporáznánk lépteinket ha lehetne. Attila helyzete itt megromlik. A cipő amiben jött eddig sérteni kezdi, ma vette fel először. A tegnap este megcenzuráztuk a zsákok tartalmát és egy jó kis csomag Sármáson maradt. Fontos volt a súlycsökkentés, mert csökkent a menetsebesség és a nehéz zsákok miatt úgy ítéltem, hogy gondok lesznek a következőkben is. Attila lemarad, a cipőjét igazgatja. Bevárjuk a faluközpontban, elég nehezen ér utol. Bejelenti elhatározását, hogy megválik tőlünk. Nem akar fenntartani és a csapat sikerét kockáztatni. Sajnáljuk az elválást, de valószínűleg ez a jó megoldás mindannyiunk számára. Közösen elfogadjuk és megállunk búcsúzni. Valami szép felemelőt kellene most mondanom. Pillanatnyi csend majd magabiztosan zendül fel: Áldjon meg téged, áldjon az Úr… Az Ároni áldás gyönyörű dallama. Kuszi Bácsi és Attila lelkesen zengi, Zsuzsi is csatlakozik. Számomra ez meglepetés. Én nem tudok énekelni. Az a hang ami számon kijön, ebben a pillanatban mintha nem az enyém volna. Ez a sugallat megérzése, elfogadása, követése. Ez számomra a hit –teljes magabiztossággal lépni az ismeretlen területre, mert az erő velem van. Aki az útra indított az igazgat, segít és megvéd. A jó döntés abban áll, hogy azonnal és pontosan teljesítsem a Nagy Karmester utasítását. Attila csendben indul az úton visszafele stoppolni. Számára itt ér véget a zarándoklat. Sokat beszéltünk az eddigi úton, a plusz 2 lépésről. Arról van szó, hogy mikor nem bírod tovább, menj még két lépést. Számára ez a stoppolás irányába vezet. Majd jövőre jobban felkészül. Isten áldjon Attila köszönjük, hogy velük voltál.

Hármasban ballagunk tovább, újabb énekbe kezdünk, érzem hogy elragad valami. Beszélni kezdek, hosszan, spirituális témákról, nem bírok leállni. Nem vagyok fecsegő típus, keveset beszélek, most viszont árad a szó belőlem. Valami történik, ami megnyit, alig hagyom a társaim szóhoz jutni, épp csak a tisztázó kérdések erejéig. Egymás mellett haladunk, jó ritmusban egy dombon kifele a faluból. Meg sem érezzük az emelkedőt én egyfolytában beszélek. Mindenféle téma csapong, érdekes módon kerülnek elő, kapcsolódnak egymásba. Ki sugallja őket pont itt, pont most? Ismerem ezt az ihletett állapotomat és ennek a vége az szokott lenni, hogy eltévedek, mert nem figyelek megfelelően a talpam alatti útra. Egy gyérebben jelzett részhez érünk( kb. 20 percenként látunk egy jelet), egy útkereszteződésben a mező közepén megállok és koncentrálni kezdek. Előre kellene menni, de mégis megkérdem a közelben levő embertől. Szerinte Pagocsa fele jobbra visz az út. Úgy legyen arra indulunk, folytatom a szónoklást, elfeledkezve a következő embertől újra megkérdezni. Alapvető az információ ellenőrzése. Mostmár 40 perce nem láttunk jelet, leállok körülnézek és belépek egy közeli tanyára. A kutya jelzi jöttemet, de nem bánt, a gazda is előkerül. Forduljunk vissza és tartsunk jobbra-mondja és kérdezget hova tartunk. Románul beszélgetünk, nagyon helyénvalónak tartja a zarándoklatot, jó utat kíván. Alig érek a kapun kívül kiabál utánnam, hogy várjunk egy pillanatot. Hatalmas túrós palacsintával jön utánnunk, kéri fogy fogadjuk el, a sikeres zarándoklat érdekében. A zarándokot segíteni jó cselekedet. Vizet is kérünk a kulacsokba és egész szívélyes hangulatban, hálás szívvel válunk el. Egyértelműen megállapítjuk, hogy ezért kellett erre az útra térjünk, hogy megkaphassuk ezt az ajándékot. Meg is köszönjük annak, aki kirendelte számunkra és egy akácos liget árnyékában elfogyasztjuk. Persze csak egy részét, mert akkora hogy hárman nem bírunk vele. Sebaj hosszú még az út. Beérve Pagocsa községbe, megmutatom azt az utat amin jönnünk kellett volna és azt a boltot ahol élelmet kellett volna vásárolnunk. Kedves emlékeim vannak róla, de ez most szebb mint az eddigiek. Megkeresem gondolatban azt a pontot ahol tévedtem az útválasztásban, megbeszéljük és egyértelműen pozitívnak ítéljük a kitérőt, a találkozást, mindent. Így kellett történnie. Legyen nekünk a te akaratod szerint.

Pagocsát egy meredek aszfaltos úton hagyjuk el, ami Mezőmadarasra visz. Megszólal a telefonom és hosszasan intézkednem kell, a mai nap következő felével kapcsolatban. Eszter hív, hogy hol járunk, Izolda hogy mikor érkezünk, Szilárd hogy hogyan jut Madarasra. Mindenkivel lebeszélem a dolgokat összekötöm azokat aki egymással kell kommunikáljanak, közben előremegyek, megállok, lemaradok, kiesem a csapatszellem hatása alól. Eszembe jut Alex. Kb. 8 évvel ezelőtt találkoztunk Vásárhelyen, üzleti ügyekben, egy ideig sokat voltunk együtt egy másik Alex csapatában. Érdekes idő volt, de már rég teljesen kiléptem abból az üzletből. Ahányszor erre jártam, Alex mindig szembe jött velem (a szülei laknak Negreni faluban, ő Vásárhelyen, de itt gazdálkodik). Mintha csak a gondolataim hatására jelent volna meg minden alkalommal az úton. Épp telefonálok, mikor egy fekete terepjáró lassít és Alex integet. Siet valahova, int hogy visszajön, várjam meg. Tehát most is bevonzottam. Folytatom utamat, hamarosan utolér. Örülünk mindketten a találkozásnak, élete felől érdeklődöm, meg az Istentava felől. Épp az ő kertjében van, kempinget akar építeni köréje. Jövőre majd ott szállunk meg, azzal válunk el. Isten tavát egy becsapódó meteorit ásta, az égi kő darabja Kolozsváron az egyetem geológia tanszékén látható. Ideje visszatérni a csapathoz, aki egy kocsma teraszán vár rám. Forgalmas a hely, kisbusz áll előtte, mikor elindul kiürül a kocsma is. Továbbindulunk, újra egymásra figyelve, a telefonom is békén hagy. Tanyák vannak az út mentén, nehéz megállapítani melyik faluhoz tartoznak. Jó hogy templomot és iskolát is látunk, azt jelenti, hogy van élet, gyerekek, munka. Egy takaros új ház teraszáról köszön ránk egy fiatalember, érdeklődik hova tartunk. Megállunk egy szóra, és az ő nagy örömére(ti. hogy zarándokokkal találkozik). Kér hogy fogadjunk el egy pohár vizet és tiszteljük meg a hajlékukat. Örömmel tesszük, jólesik elbeszélgetni, a pohár víz mellé sütit meg fagyit is kapunk, a fiatalasszonyka sürög forog és két szőke kislány ott sertepertél körülöttünk. A gazda megjárta a világot, Skóciából települt haza és mostmár ez a legszebb hely számára, nem adná semmiért. Vállalkozó, boltjai, kocsmái vannak. A gyerekeket Mezőbándra viszi iskolába, mert ott az egyik boltja és az itteni iskolában túl sok a sötétbőrű. A család többi része gazdálkodik, fele Mezőfekete lakósaiból az ő rokonságuk, jól elvannak egymással. Idilli helyzetnek tűnik, nagyon örvendünk ennek a félórás pihenőnek és családi hangulatnak. Azzal bocsájtanak útra, hogy jövőre ők is elmennek a búcsúba, de nem gyalog mint mi, hogy a leánykákat is vihessék. Áldás legyen szép családjukra és kedves lelkükre, sok-sok zarándokot vendégeljenek meg.

Szénáságy a következő falu, egész közel Mezőmadarashoz, a domboldalon van iskola, óvoda, egy kis épületben. Tiszta, rendezett minden.  Innen már látjuk a madarasi református templom tornyát, annak a közelében lesz a mai szállásunk. Hosszú még az út odáig, de jó ritmusban és hangulatban lépkedünk, kellemesen ízlelgetve a mai élményeket. Le is telepszünk a templom melletti közösségi ház udvarán és várjuk Izoldát, a tiszteletes asszonyt. Telefonálni nem tudok, mert nincs jel, elindulok hát a faluba érdeklődni. Előbb az információs központba, de ott sincs senki. Megszólal a harang, a templom fele indulok és ott megtalálom a harangozót, aki elirányít a parókiára. Megy ez a modern kommunikáció eszközei nélkül is. Elfoglaljuk a szállásunkat, majd átmegyünk a parókiára. Kiadós vacsora vár, beszélgetés, jól belenyúl az estébe. Ma este  kell megjelenjen Szilárd. Kapcsolatba hoztam Izoldával, kíváncsi vagyok, hogyan fog ideérni. Csak telefonon beszéltünk néhányszor, kellemes benyomást tett rám remélem a valóság is az lesz. Megpróbálok fennmaradni, megvárni de sikertelenül. Majd csak idekerül valahogy, mert itt a helye a csapatban, jöjjön velünk zarándokolni. Ma is szép hosszú utat tettünk meg térben is, lelkiekben is. https://www.strava.com/activities/1570756210

Mátyás Király Zarándoklat a Mária Úton harmadik rész. Mezőség

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.