Kedd, augustus 30. Indulás Nagysármásról, bringával, a hegyen át Kolozs fele. Helyi tanács szerint a benzinkút mellett térek rá a novolyi útra. Az aszfaltos út viszont csak a tűzoltó laktanyáig vezet, ott elvesztődik a kukoricásban. A pásztor útba igazít, addig az útig, amelyen eredetileg indulni akartam, hát ennyit a helyiek helyismeretéről.

A harmat enyhíti az út porát, hamar beérek Novolyba, vizsgálom a szerteágazó utcákat, melyiken jutok könnyebben ki a dombtetőre. Elég laposak a dombok, figyelni kell az irányt. A faluközpontban egy idős asszony szakszerűen tájékoztat, látszik, hogy járja még a határt, ismeri az utat a következő faluig. Novoly román falu, nem nagyon látok Mária-út jelet benne, de a határain kívül már megjelenik. Aránylag hibátlanul megtalálom az utat a Mócsra vezető műútig, ahol Gergő vár az autóval. Szovátig ő fog szaladni.

Az autóval sokat kell kerülni, még útjavítás is elterel, alig érek hamarabb Szovátra. A tó partján, az árnyékban belsőt cserélek a bringa hátsó kerekén, lassan ereszkedett eddig is, de most végleg eleresztette magát. Első beavatkozás az úton, eddig csak a láncot kellett kenni a sok por miatt. Újból bringára pattanok, és porozok ki a faluból. Befele jövet már megnéztem magamnak az utat, ennek ellenére sikerül eltéveszteni az utcát. Szerencsére még a falu határán megkérdezem, és visszairányítanak a központba. Sebaj, ez is aszfaltos út, ami a dombtetőn levő faluba vezet, gyorsan haladok rajta, párhuzamosan látszik az az út, amin valószínűleg a jelzés van, azon jöttünk a múltkor.

A falu szélén elő kell vennem a térképet, hogy jó irányba induljak a faluból kifele, de a kukoricatáblák közt mégiscsak eltévesztem az utat, és egy más erdő sarkához jutok ki. Innen nem látszik még Kolozs, hiába mászok fel a legmagasabb pontra. Hatalmas traktor utánfutóval, rakodó szerkezettel dohog a lejtőn felfele, megállítom, hogy a kolozsi útról érdeklődjek. Kövessem csak, mondja a vezető, majd egy idő után megáll, s megmutatja távolban az úti célomat. Meredeken visz le az út, nem merek bringával belemenni a poros traktornyomba, annyira tapasztalt terepbringás nem vagyok, egy esés gondot okozna, inkább nem kockáztatok. Utólag meggondolva nem is kellett volna a meredeken leereszkednem, hanem szinten kellett volna továbbmennem a következő dombig.

Cédrushoz hasonló fenyőket látok magányosan a domboldalon, egészen elvarázsol a látvány, muszáj arra mennem. A műút alattam van, mindenképp arra kell kiérnem, az visz Kolozsra. Valahogy csak leereszkedek a meredek poros oldalon, a kolozsvári Agrártudományi Egyetem farmja mellett. Egész modern telep, új épületekkel, munkagépekkel, nem láttam eddig (igaz ritkán járok ezen a vidéken). Kolozs már közel van, élvezettel gurulok az aszfalton, még ha át is kell másszak két dombocskát. Megtalálom azt az utat, amin jönnöm kellett volna, de jó volt az új változat, érdekes dolgokat láttam.

Rövid ebéd a csomagtartóból a kolozsi fürdő mellett, majd újra nyeregbe, és irány Kolozsvár. Az még 20 km körül van, de már érzik a vonzása. Persze az országúton egyszerű volna, de a dezméri utat választom, a mezőn keresztül. Hamar visszatérek a puszta hangulatába, keskeny, poros vagy fűvel benőtt utakon tekerek, ahol lehet, ahol nem, ott tolom a bringát, vagy vállamra veszem, és átugrok a patakmedren vele. Hihetetlen számomra, hogy légvonalban 10 km-re vagyok Kolozsvártól, és csak a leszálló gépek emlékeztetnek a reptér közelségére.

Lassan véget ér a bolyongás a napraforgó és kukorica táblák, a legelésző bivalyok és juhok között, beérek Dezmér déli oldalára. Ez a falu egy hegyes, tagolt dombtetőre épült, meredek utcái vannak szépen leaszfaltozva, jól lehet rajtuk bringázni. Igaz, már ügyelni kell az autókra és a kinn játszó gyerekekre. A dezméri dombtetőről előbukkan Kolozsvár, a szamosfalvi reptér, a pataréti szeméttelep (volt szeméttelep, de a helye most is jól látszik), távolban a lakótelep, majd a város.

Furcsa érzéssel közelítek felé, az otthonom, most mégis átutazom majd rajta, gondolatban keresem a legmegfelelőbb utat a Főtérre. Mátyás királyt akarom üdvözölni, mint távolból jött utazó. Este hatra összehívtam a barátaimat, hogy várjanak a Főtéren, de most még csak 2 óra van, sokkal hamarabb érkeztem. Sebaj, üdvözlöm Mátyás királyt, aztán hazakarikázok üdvözölni az otthonomat, szüleimet, kutyáimat, ha csak egy félnapra is. Érdekes átutazni az otthonomon, nem vonz az otthonmaradás, úton vagyok, mennem kell.

Hat órakor tényleg várnak már a szobor előtt. A barátokon kívül egy csoport német zarándok is vár, akik ellenkező irányba haladnak a Mária-úton, Csíksomlyó fele. Tudtunk egymásról, és itt időzítettük a találkozást. Élményeket cserélünk, tapasztalatokat, tanácsokat. Közösen körüljárjuk a Főteret az Út jegyében, majd szívélyes búcsú után elvonulunk a barátokkal a Bulgakovba megbeszélni az eddigieket és az elkövetkezőket. Vége az ötödik napnak, 69,3 km-t mutat a Strava, a plusz sétálások nélkül. A csíksomlyói indulásunk óta megtettünk 333 km-t. A nehezén túl vagyunk, gondolom, a többi 500 könnyebb lesz. Türelmetlenül várom a másnapi indulást.

[Best_Wordpress_Gallery id=”8″ gal_title=”5″]

Ötödik nap – látogatás otthon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.